Az országos roma választásra benyújtott aláírások egyharmadát érvénytelennek nyilvánították. A szignógyűjtés a kormánypárti CiKöSz számára se volt diadalmenet – írja az NVI-vel versenyt romázó Népszava.
Zoom
Valahogy így képzeljük el (illusztráció)
Volt, aki a becenevét írta az ajánlóívre, más esetekben hiányzott vagy hiányosan szerepelt a név – a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a múmiabaloldali lapnak adott tájékoztatásából kiderült, ez is közrejátszott abban, hogy az országos roma választáson induló öt szervezet közül három már a támogató aláírások leadásakor elvérzett.
Az érvénytelen ajánlások okai közé tartoztak az olvashatatlan adatok és a hibásan megadott személyi azonosító, amely lehetetlenné tette az azonosítást. További hiba volt, hogy az, aki az ajánlást adta, nem szerepelt a központi névjegyzékben, vagy az adott nemzetiség névjegyzékében. (A nemzetiségi választáson csak az vehet részt, aki nemzetiségiként regisztrálta magát. A romáknál ez a szám pillanatnyilag közel 219 ezer.) Előfordultak többes ajánlások is, amikor egy személy többször is aláírta ugyanannak a szervezetnek az ajánlóívét. A feltűnően sok érvénytelen ajánlóív arról tanúskodik, hogy az ajánlásokat gyűjtő személy aláírása vagy adatai nem stimmeltek.
A törvény szerint a szintén június 9-én tartandó országos nemzetiségi választáson az a szervezet állíthat listát, amely a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán legalább a választások tíz százalékában önállóan jelöltet állított, és amely a választópolgárok legalább két százalékának ajánlását összegyűjtötte. Mivel 1283 településen tűztek ki roma választást, az országos roma választáson az a szervezet indulhat, amely legalább 129 településen önállóan jelöltet állított, valamint összegyűjtött 3952 érvényes ajánlást – tájékoztatta lapot a Nemzeti Választási Iroda. Egy íven legfeljebb nyolc ajánlás szerepelhetett.
A kormánypárti – Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő elnökletével működő – Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) mellett csak a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) tudott elegendő érvényes ajánlást összegyűjteni. Utóbbinak Dancs Mihály, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik jelenlegi elnökhelyettese a vezetője.
Az RPM-nél erősen rezgett a léc, hajszálon múlt, hogy a szervezet végül elindulhat az országos választáson. A benyújtott 867 érvényes ajánlóív 6851 ajánlást rögzített, amiből az NVI csupán 3974-et fogadott el. Ez mindössze 22-vel több érvényes aláírás a mindenképpen szükséges 3952-nél.
Az NVI-től kapott adatok alapján a CiKöSz-nek is pontosan ugyanennyi, 3974 elfogadott aláírása van a 644 érvényes íven található 5062-ből.
Ennél a szervezetnél azonban csak addig tartott az ellenőrzés, amíg bizonyossá nem vált, hogy elegendő ajánlás gyűlt össze a listaállításhoz. A CiKöSz 40 üres ívet adott le, és maradt még 270, amit a választási iroda nem is vizsgált.
A fideszes hátszéllel működő CiKöSz tehát viszonylag simán vette az akadályt, de a számokból úgy tűnik, neki is meggyűlt a baja az aláírásgyűjtéssel. Pedig erről a szövetségről igazán elmondható, hogy minden támogatást megkap az Orbán-kormánytól. A szervezet vezetője, Sztojka Attila volt az, aki a Népszavában 2022 elején ismertetett hangfelvételeken szerződéseket kínált a Fideszhez lojális, „körön belül lévő” ORÖ-s képviselőknek, és azt is közölte, hogy BM-esként „mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig”.
Sztojka Attilával szembefordult egyik korábbi bennfentes támogatója, Kőrös Gusztáv, aki egyebek mellett ezt írta a közösségi oldalán: „Emlékszem a hajnalokba nyúló éjszakákra, amikor a rólad kiszivárgott hangfelvételekből kérésre kellett kigyűjtenem a pozitív hangzatú mondataid, külön Facebook-oldalt létrehozni és üzemeltetni annak érdekében, hogy ne bukj bele”.
A Kolompár Orbán-féle Magyarországi Cigányközösség Fóruma (MCF) 647 érvényes ajánlóíve 5018 aláírást tartalmazott, ebből azonban csak 3326 volt érvényes. Hasonló arányokat produkált a Cselekvő Romák Nemzeti Konvenciója Egyesület is: a 668 érvényes íven lévő 5186 aláírásból 3442 bizonyult érvényesnek. A Phralipe által leadott aláírások vizsgálata 159 ívnél befejeződött, a még nem ellenőrzött ívek száma alapján ugyanis kiszámítható volt, hogy matematikailag nem lehet meg a szükséges ajánlásszám.
Összességében az aláírások mintegy harmadát utasította el az NVI. A Farkas Flórián vezette Lungo Drom – mindeddig tisztázatlan okok miatt – nem indul a nemzetiségi választáson.
Számítási technika
A leadott ajánlóívek száma alapján kiszámolható volt a lehetséges ajánlások maximuma. A választási iroda mellőzte az ajánlások ellenőrzését, ha az ajánlóíveken lévő ajánlások száma nem érte el a listaállításhoz szükséges számot. Az ajánlások tételes ellenőrzését nem folytatták tovább, ha bizonyossá vált, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a listaállításhoz szükséges számot, vagy amennyiben matematikai számítással megállapítható volt, hogy a fennmaradó íveken nem érheti el azt.