A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka kemény hangvételű nyílt levélben követeli a Magyar Úszó Szövetség teljes vezérkarának lemondását. Ahogy írta, meglátása szerint nem volt még olyan vezetése a MÚSZ-nak, amely ennyire hátráltatta volna a legjobb versenyzője, jelen esetben Milák Kristóf felkészülését. Hosszú szerint Milák csak a jéghegy csúcsa, el lehet képzelni, mi jut a többieknek, jegyzi meg.
Zoom
Fotó: Fb
Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne. Vissza kell vonulniuk a hadszíntérről. De ezúttal nem csak egy előrehozott választással, amit megfélemlítést és zsarolást alkalmazva újraválasztással semmivé tesznek, hanem véglegesen. Már az én időmben a 80-as generáció és a MÚSZ vezetés között is nézeteltérés volt, ez a következő generációnál csak hatványozódott. Nem szabadna engedni, hogy tovább károsítsák a magyar sportot.
Hosszú Katinka Milák Kristóf miatt már többször is nyíltan kritizálta a szövetséget. Először akkor, mikor a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor azt mondta még tavaly év végén, hogy Milák tartozik annyival Magyarországnak, hogy elvégzi a munkát. Most az olimpia alatt előbb Virth Balázsról mondta ki, hogy szerinte hibázott az edző, amikor arról beszélt, tanítványa nincs jó állapotban, a szövetség részéről pedig azt hiányolták, hogy megvédje Milák Kristófot.
Milák Kristóf felkészülése kapcsán rengeteg a kérdőjel, Sós Csaba például többször elmondta, nem tudja, hol és mennyit edzett a sportoló az olimpia előtt (az angol Eurosport közvetítésben olyan is elhangzott, hogy Texasban van a bázisa), így nem is akarta elemezni a Párizsban látottakat, mert nem áll rendelkezésére a kellő mennyiségű információ, és a rugalmas magyar rendszert dicsérte, illetve megjegyezte, hogy ők a maguk részéről most tolerálták, hogy az úszó saját útra lépett. Milák a fő számában, 200 pillangón ezüstöt nyert, a 100 pillangón pedig övé lett az aranyérem. Egyetlen nyilatkozatot sem adott, nem jelent meg a sajtótájékoztatókon sem, így nem lehetett megkérdezni az elmúlt másfél év történéseiről.
Hétfőn Virth Balázs a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában gyakorlatilag elbúcsúztatta az úszót, mondván, új impulzusokra és új edzőre van szüksége.
(24)