Kúrcsány kezdte, a tótok
folytatták - akárcsak a
rendőrterrort
A törvények nomeg a tisztesség alapján egy kormánynak kötelező megvédenie polgárait. A bűnözőket meg is védi a cionista Gyurcsány-rezsim, lásd az Ecuadorban bebörtönzött drogdílert, a teljesen törvényesen működő és fellépő Nemzeti Őrsereg ügyében viszont a jogtipró tótok mellé álltak Kun (Kohn) Béla örökösei. Jó esély van egy ellenük indított perre, hiszen az ártatlanul becsukott Őrsereg tagokat Fletó meg is rágalmazta félzsidó-félcigány szóvivője útján, nem beszélve a diplomáciai segítségnyújtás elmaradásáról. A magyar konzul ugyanis jelen volt Királyhelmecen, de nem tett semmit. Elqróék többször buzdítottak a Magyar Gárda és testvérszervezete, a Nemzeti Őrsereg kirekesztésére, és sok más példából is tudjuk: a magyarellenesség nem zavarja őket.
A (szélsőséges, törvénytelen, választási csaló és tömegbe lövető - a szerk.) Gyurcsány-kormány szélsőségesnek minősíti és elítéli a királyhelmeczi koszorúzást, csakúgy, mint a gyűlöletkeltés és kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes akcióról – közölte a (hazug, korrupt kormány hasonszőrű - a szerk.) szóvivője. (Arról kussolt, hogy a kormánynak, a magyar államnak akkor is kötelessége megvédeni állampolgárait, ha azok neki nem tetsző nézeteket (pl. az igazságot) hangoztatnak - a szerk.)
Daróczi Dávid azt is mondta (hazudta - a szerk.) , hogy a szlovák rendőrség ezúttal a jogszabályok szerint járt el, amikor szombaton előállította a Nemzeti Őrsereg 28 tagját tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt. (Ha az Őrsereg ezért a nyilvánvalóan velejéig hazug és rágalmazó állításáért nem perli be Daróczit és tetűhintás kompániáját (ahogy a tót megszálló rezsimet is), akkor nagy hibát követ el - a szerk.)
A nemzeti radikális csoport Királyhelmecen akart koszorúzni az első bécsi döntés hetvenedik évfordulóján, a szlovák hatóságok (rágalma - a szerk.) szerint a Szálasi-féle nyilasok egyenruháját idéző uniformisban. A csoport tagjai egyébként szabadlábon védekezhetnek. Ellenük szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt járnak el, tettüket kihágásként kezelik. Büntetésük akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is lehet (a törvénytipró, az uniós és saját törvényeire is köpő tót műállamban. Ugyanis a szlovák jogrenddel is ellentétes a magyar országjelző H betű rovásírásos formájának önkényuralmi jelképpé való minősítése - a szerk.).
A kormányszóvivő ismét megerősítette, hogy a kabinet továbbra is várja a szlovák hatóságoktól azokat az állítólagos bizonyítékokat, amelyekkel a szlovák rendőrség igazolni próbálja beavatkozása jogosságát a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen. Mindeddig ugyanis nem jutott a magyar kormány tudomására olyan információ, amely igazolná, hogy a rendőrségi beavatkozás szükséges és arányos lett volna - tette hozzá Daróczi Dávid, akinek a szlovákok tojnak a fejére, hiszen a magyar fél csak vár, de nem tesz semmit.
(MNO-s - MTI-s szutyok korrigálva)