2010. szeptember 8., szerda, Mária, Adrienn, Adorján napja van.
Vakbarát/PDA
Kezdőlapnak
RSS
Látogatottság
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2008-12-27. 13:48

Fővárosi Választási Bizottság: Tomcaték igenis csalók

Mindhárom kizárás elleni fellebbezést elutasította a Fővárosi Választási Bizottság a ferencvárosi időközi országgyűlési választás ügyében szombaton. A még mindig nem jogerős döntés értelmében nem indulhat a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP), valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) jelöltje (D. Mihály, P. Tamás és A. László) a január 11-i választáson.
A Fővárosi Választási Bizottság szombati ülésén a fellebbezők nem jelentek meg. A herényi párt fellebbezését érdemben vizsgálták, míg a törpe- és a fantompártét formai hibák miatt utasították el (még egy normális beadványt se tudtak megírni Csurkáék és Tomcaték). A testület határozata megfellebbezhető, erre három naptári nap áll rendelkezésre, ezután a végleges döntést a Fővárosi Bíróság mondja ki, szintén három napon belül.
A Fővárosi Választási Bizottság elnöke a testület ülése után a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy új bizonyítékokat a fellebbezők az első fokú eljáráshoz képest nem terjesztettek be. Egyik beterjesztő sem hivatkozott olyan új momentumra, amely megingathatta volna az első fokon eljáró helyi választási bizottság döntését. Fogarasi József elmondta: végignézték az ajánlócédulákat, és ez alapján hagyták jóvá az első fokú határozatot. A Fővárosi Választási Bizottság elnöke megjegyezte: információik szerint hivatalos nyomozás is folyik az ügyben.
A helyi választási bizottság Jobbik által delegált tagja, Novák Előd egy hete hívta fel a sajtó figyelmét arra, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelentős része álláspontja szerint fénymásolt hamisítvány, majd a MIÉP-nél és a MSZZP-nél profibb, nyomdai csalásra bukkant. Az Állami Nyomda szakértői megerősítették a leleplezést. Ezután a választókerületi bizottság első fokon kizárta az indulók közül a három szélhámost, és feljelentést tett az ügyészségen.
(MTI, Hír TV, Kuruc.info)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen! Érdekes cikk, megosztom Facebookon! Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Legolvasottabb hírek
Linkek
honlapok média szervezetek
Humoros kép 
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2010 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Althír Lapszemle Hirlapom