A Jobbik kihagyta az antikommunista bravúrt, nem ez a főcsapás, mindössze mellékszál. Hab a tortán, hogy a Jobbik által alapított Atilla Király Népfőiskolának Kiszely István lett a főigazgatója - írja a a fideszes-indexes Reakció nevű blog szerzője, és ezúttal nem elrettentésképpen vesszük át az írás lényegi részét, hanem mert sajnos - utánanéztünk - igazat ír. A Jobbik már tegnap döntött.
Friss:
Szomorú, hogy így kell tálalni az információt, de már jó ideje kering fórumokon, könyv is jelent meg a besúgásokat bizonyító dokumentumokkal, mégsem cáfolt vagy perelt az érintett (attól függetlenül, vagy éppen azért, mert libsik munkája). Valamiért a Jobbik sem lép az ügy tisztázása vagy Kiszely eltávolítása érdekében, így vagyunk hát kénytelenek ismét elősegíteni a tisztulást, ahogy tettük már több alkalommal, s lettünk "összefogás-ellenesek".
A Jobbik egyébként ezzel még nem hagyja abba saját maga lejáratását. Információink szerint Murányi Levente, a Jobbik igen halvány alenöke lesz a mazsihiszes Vámos György Echo TV-s műsorának vendége. Vona Gáborék sajnos Vámos cionista tevékenysége és egyéb bűncselekményei ellenére (Ausztriában pl. adócsalásért ítélték el) is támogatják Murányi szereplését, legitimizálva a Jobbik által is az ex-munkásőr Zoltai Gusztáv sajtósának személyét. (A felvétel pénteken lesz, az adás időpontja még nem ismert.) Murányi, úgy tudjuk, Wittner Máriát kíséri el, aki állítólag azt mondta, hogyha 56-ról beszélnek, akkor bármely meghívást elfogad. (Szerintünk azonban ez nem mentség, sem Murányinak, sem a hős forradalmárnak, mert pl. e logika alapján egy bordélyba is el kéne látogatniuk, ha ott 1956-ról van szó - a szerk.)
Alább a részben téves, balga megállapításokat is (pl. a cigánybűnözésről) tartalmazó reakciós cikk vonatkozó része, amelynek lényege azonban, ismételjük, igaz, akkor is, ha a lapocskának elsősorban saját háza táján volna sepernivalója (pl. mert indexes a tulaj, a Fidesz van tömve elsősorban exkomcsikkal, deklarált cionistákkal, besúgókkal, akik a Parlamentben rendszeresen összeszavaznak Gyurcsányékkal, vagy mert a Reakció (ex)főszerkesztője, a Gyurcsány-rezsim fizetett hirdetéseit közlő Heti Válasznál kártékonykodó, a radikális oldalról rendszeresen hazudozó, szocionistáktól és az operettellenzéktől is fizetést húzó Ablonczy a magyarellenes, cionista sajtó kedvelt interjúalanya egyben. Akárcsak Balázs nevű testvére, a nála is holokausztistább, történelemhamisító "történész", a Szombat című talmudista szennylap szerzője).
Reakció:
Szerintem az egyik legundorítóbb kommunista fajta az a besúgó, aki saját barátait, munkatársait, rokonait árulta el. Ungváry-Tabajdy Elhallgatott múlt című könyve alapján Kiszely Istvánt 1960-ban Feledy Zsolt néven beszervezték. Feladata a klerikális reakció elleni harc volt. Jelentett papokról, szerzetesekről, diáktársakról.
Többek között Hagemann Frigyes regnumos pap meghurcoltatása is az ő lelkén szárad:
„Egy évekkel később készült összesítő értékelés szerint: az ügynök „több értékes információt szolgáltatott részünkre Hagemann tevékenységéről”. Ezzel hozzájárult, hogy 1971-ben öt évre ítéljék egykori iskolatársát. Az ügynöki munka egyik legmegrázóbb mozzanata, hogy „Feledy” az 1974-es kedvezménnyel történő szabadulását követően a rendőri felügyelet alatt álló papról is jelentett.” (Idézet az Ungváry-Tabajdi könyvből.)
(Kuruc.info: Az érintettek reagálásának természetesen helyt adunk. Más értesüléseink szerint Kiszely nem a tényeknek megfelelően tüntette fel nyelvtudását több helyütt, ezt is jó volna tisztázni végre.)
Kuruc.info