A kép csalóka: Gyurcsány
most nem táncolni készül
A mai sajtótájékoztató közben váratlanul az ölébe kapta Gyurcsány a kormányszóvivőt és a szobájába vitte. Itt az idő fiatalabbra cserélni az öregecskedő Dobrevet?
Dobrev megnyugodhat, egyelőre marad, ugyanis nem egy romantikus esetről van szó, pusztán arról, hogy Budai Bernadett kormányszóvivő a kormányülésről szóló tájékoztató közben összeesett, végül egy hős - ki más, mint maga Gyurcsány Ferenc - a karjában vitte ki a teremből. A tájékoztató félbeszakadt, a cigányasszonyhoz mentőt hívtak, majd kórházba szállították. Ferenc testvér holnap bizonyára a bulvárlapok címoldalán fog feszíteni, úgyis épp itt az ideje valamivel növelni a népszerűségi mutatókat.
Dobrev Klára 2005-ben egy csellengő Niki nevű kislányt talált "véletlenül" rabolt villájuk közelében, akit Gyurcsány szintén hősiesen visszaszolgáltatott egészen véletlenül MSZP-s ceglédi anyjának. De emlékszünk arra is, amikor szívet tépően elrítta magát. Az is elég gyenge PR-fogás volt. Az alábbi videó pedig szintén elég gyanússá teszi a dolgot...
 
A rendkívüli kormányülésről szóló tájékoztató közben hirtelen összeesett Budai Bernadett kormányszóvivő, tizenhárom perccel a tájékoztató megkezdése után, amikor Gyurcsány Ferenc épp az első kérdésre kezdett válaszolni. Budai Bernadett már az előző percekben is láthatóan nehezen kapott levegőt, majd hirtelen elindult az ajtó felé, ám a kormányfőhöz érve összecsuklott. Várhatóan egy-két napig bent kell maradnia, mert valószínűleg ő is elkapta az influenzát, mivel most járvány van - közölték. Sajnos nem madárinfluenzáról van szó, így csak 1-2 nap letöltendő vár rá, pedig érdemelne többet is.

Nem bírja a cigány a szántást, vagy csak újabb PR?
Hogy a lényegre térjünk, a tájékoztatón elhangzott, hogy az elképzelés szerint 199 főre csökkentenék a parlamenti tolvajok számát. 176 képviselőt egy fordulóban megyei listáról választanának, 23 fő pedig a mandátumot nem eredményező szavazatok összesítéséből, országos listáról kerülne be a kisebb parlamentbe.
A kormány úgy számol, ezzel a jelenlegi 8 milliárd helyett 4 milliárd forintba kerülne egy választás. A kabinet ezen kívül azt is javasolja, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíja a mindenkori átlagbér háromszorosa legyen. Szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés, valamint hogy a felére csökkenjen a választott önkormányzati tisztségviselők létszáma. Gyurcsány Ferenc szerint a változtatásokkal egy 4 éves ciklus alatt 100 milliárd forintot lehet megspórolni. Szép szavak, ígértek már sok mindent. Több SZDSZ - kisebb állam, ugye emlékszünk, hogy anno a cionisták (is) ezzel kampányoltak?
(Kuruc.info hírtv, Index, Nol nyomán)