A budapesti Kossuth Lajos téri Miniszterelnöki Hivatal előtt rendezett tüntetésen előrehozott választások kiírását követelte a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A piros-fehér-zöld, Árpád-sávos és jobbikos zászlók alatt egybegyűlt, mintegy két-háromezres tömegre tisztes távolságból, és aránylag nem nagy számú ávós ügyelt. A rendezvényt a Magyar Gárda biztosította, a levezető Dúró Dóra, a Jobbik sajtóreferense volt.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a tüntetés első szónoka emlékeztetett rá, hogy a sajtóban gyakran hallunk terroristákról és az általuk elkövetett cselekményekről, de az igazi terroristák nem azok, akikről a hírek szólnak, hanem a világot a jelenlegi helyzetébe taszító pénzvilág terroristái. A pártelnök a pénzvilág terroristáiról beszélve megemlítette Soros Györgyöt is, aki állítólag nem mer Magyarországra utazni. Soros sose jöjjön hozzánk, de hívja el innen a jelenlegi bajainkat előidéző elvbarátait is, hangoztatta a Jobbik elnöke.

A válságból kivezető út a nemzeti elkötelezettségű gazdaságpolitika és a kamatos kamatok, az államadósságunk, vagy legalábbis egy részének eltörlése, amelyet a Jobbik, ha hatalom közelébe kerül, megvalósít, mondta Vona Gábor, majd hozzátette, hogy államilag támogatni kell a magyar gazdát és vállalkozót. A magyar föld spekulánsok és idegenek általi felvásárlásának megakadályozására törvényt kell hozni.
Vona Gábor szerint a fent említett kérdések megoldására előrehozott választásokat kell kiírni. De ki nem akarja az előrehozott választásokat? - tette föl a kérdést. Az MSZP, az biztos nem, mert tart az azt követő számonkéréstől és igazságtételtől. A Jobbik célja viszont az, hogy Gyurcsány Ferencből legyen Gyurcsány fegyenc, mondta a szónok. Az SZDSZ sem kívánja a választásokat, mert ez a párt hazánkban a nemzetközi tőke képviselője.

A Fidesz, a legnagyobb ellenzéki párt szintén nem akarja, mert ha akarná, akkor itt lenne velünk a Kossuth téren, mondta Vona Gábor, majd felemlítette: a jelenlegi magyarországi oktatásban, és mindenütt, a gyermekeink azt hallják, hogy magyarnak lenni szégyen, de mi az ellenkezőjét állítjuk, mert Magyarország a magyaroké.
Bakay Kornél történész felszólalását azzal kezdte, hogy veszélyben van a múltunk és a jövőnk, mert valakiknek érdekükben áll megtépázni nemzettudatunkat, és az, hogy kiirtsanak, kiűzzenek bennünket a Kárpát-medencéből. A történelem folyamán már többször voltunk a mostanihoz hasonló rossz helyzetben, de mindig sikerült felülkerekednünk az ellenségeinken, mert létünket korábban belülről nem rágta ocsmány féreg, hangsúlyozta a történész.

Ungváry Zsolt újságíró, publicista arra emlékeztetett, hogy ismét a múlt század 70-es, 80-as éveinek reménytelenséggel teli mesevilágában élünk, de azzal a különbséggel, hogy akkor a rendőrök nem lőttek ránk könnyfakasztó gázt és gumilövedéket. A 80-as évek végén azt reméltük, hogy az ország tönkretevői megbűnhődnek majd, de tévedtünk, mert ismét ők ülnek a nyakunkon, mondta Ungvári Zsolt.
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetője beszéde előtt fölmutatott egy csúzlit, amelyet nemrégiben kapott Teheránban egy palesztin asszonytól, aki elmondta neki, hogy hatvan esztendeje ilyen eszközökkel harcolnak szabadságukért az izraeli megszállók ellen.

Eljött az ideje annak, hogy Magyarország a magyaroké legyen, s ezért reszkessen az a hazaáruló, aki miniszterelnök akar lenni előrehozott választások nélkül, mondta Morvai, majd hozzátette, nem tűrhetjük, hogy gyarmatosítóink az új kormányfő személyében egy újabb helytartót küldjenek a nyakunkra. De ha igen, akkor félelmet keltünk benne. Ne vállalja a küldetést, mert rosszul jár, s a világ, akárcsak 1956-ban, megint megismerheti szabadságszeretetünket. Elegünk van Magyarország gyarmatosításból, és abból, hogy minket is palesztinokká akarnak változtatni a saját hazánkban, ezért előrehozott választásokat követelünk, hangsúlyozta Morvai Krisztina.
Mikó Áron – Kuruc.Info
Morvai Krisztina beszéde:
Eljött az idő, hogy végre erőt mutassunk! Eljött az idő, hogy bebizonyítsuk: Magyarország a Magyaroké!
Reszkessen az a hazaáruló, aki az előrehozott, szabad választások megkerülésével kíván Magyarország miniszterelnöke lenni. Legyen az a személy akárki, a nép haragjával fog szembesülni. Gyarmatnak néztek ki bennünket, mert nem mutattunk elég erőt. Szétlopták, maguknak privatizálták Magyarországot, s rabszolgát kívántak csinálni a magyar emberekből, mert nem mutattunk erőt. Ennek most vége!

Kedves Magunkfajták!
Magyarország nem egy szűk, elkényeztetett, hazaáruló elit gazdasági vállalkozása! Nem a nemzeti vagyonunk leprivatizálásából, szétrablásából meggazdagodott szűk klikk kft-je! Magyarország a mi hazánk, Magyarország a magyaroké! Ezért most nekünk van jogunk választani, mégpedig előrehozott, szabad választásokon, s nem tűrhetjük el, hogy a gyarmatosítóink újabb rabló miniszterelnököt, újabb helytartót küldjenek ránk! Előrehozott választásokat követelünk, s aki ennek megkerülésével kíván Magyarország miniszterelnöke lenni, az reszkessen a népharagtól!
Elviselhetetlenné tesszük az életét, minden lépését követjük, minden múltbeli és jövőbeli lépését figyelni fogjuk, kihasználjuk a szólás-szabadság, a véleménynyilvánítási szabadság és a gyülekezési jog határai közötti összes lehetőséget arra, hogy félelmet keltsünk benne. Abban, aki a magyar emberek feje fölé ültetett helytartói pozíciót kíván elfoglalni. Ne tegye, mert rosszul jár! Ez a nép nem az, akinek eddig látták a gyarmatosító hazaárulók. Ez a nép az, amelyik elérte, hogy "A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott.”
Hát jobb, ha nem vállalja el a gyalázatos felkérést, mert majd sápadt lesz, és reszketni méltóztatik!
Ez a nép az, amelyiknek a szabadságszeretetét 1956-ban az egész világ megismerte. Hát most majd megismeri újra. Mert nem tűrjük el a ránk küldött helytartót! Amerre jár dühvel, és megvetéssel szembesül majd. Ne kockáztassa a magyarok haragját! Inkább élje tovább nyugodt, milliárdos életét.
Félreismertek bennünket az egykori párttitkárok, és kisz-titkárok, akik ma a legszélsőségesebb vadkapitalizmus hívei. Ők csak azt látták, hogy eltűrtük a gyáraink, üzemeink piszkos magánkezekbe adását, külföldiek kezére játszását. Hogy eltűrtük a mezőgazdaságunk, falvaink tönkretételét. Hogy eltűrtük a külföldiek és a multik agyontámogatását a mi adóforintjainkból, eltűrtük, hogy az itt megtermelt profitot kivigyék az orszgából s közben a magyar kis és középvállalkozók tönkremenjenek. Eltűrtük, hogy bűnözőként bánjanak velünk a saját hazánkban ŐK, AKIK a legelvetemültebb bűnözők! Nos ezek az emberek félreismertek bennünket, magyarokat.
Itt az ideje, hogy a másik arcunkról is bemutatkozzunk nekik. Itt az ideje, hogy megtudják: a magunkfajta magyar emberek nem tűrik a diktatúrát, az elnyomást, a pofátlanságot! A magunkfajta magyar embernek elege van a hazánk gyarmatosításából, a nemzeti vagyon szétrablásából, a mezőgazdaság és a falvak tönkretételéből, az állandó nadrágszíj-húzogatásból. Elég volt abból, hogy palesztinokat akarnak csinálni belőlünk a saját hazánkban! Nem tűrjük el, hogy az országromboló rablóbanda egy újabb ítéletvégrehajtót, egy újabb helytartót, egy újabb gyarmatosítót ültessen a nyakunkba! Hát nem! Nem és nem! Előrehozott és szabad választásokat akarunk és követelünk! De nem csak úgy, általában! Nem úgy, hogy majd egy kicsit tüntetünk, aztán hazamegyünk. Nem! Személyes felelősséget tulajdonítunk annak a hazaárulónak, annak a gazembernek, aki szabad választások megkerülésével kíván kormányfő lenni a mi Hazánkban. Az illető búcsúzzon el az eddigi nyugodt, kellemes életétől!
Nap, mint nap tüntetni fogunk a lakása környékén, a jelenlegi munkahelye környékén, gazdasági érdekeltségeinek székhelyén, figyeljük minden lépését, s bármerre jár, mi ott leszünk és emlékeztetjük gyalázatos döntésére. Megkeserítjük az életét addig, amíg be nem látja: rosszul döntött! Vége lesz a kivételezett, nyugodt életének – amelyet eddig élt, s amelyet persze a magunkfajták véréből, a nemzeti vagyonból biztosított magának. Nevezzék bár Bokrosnak, Gráfnak, Takácsnak vagy Bajnainak, mind abból lett milliárdos, ami a magyaroké, s mind milliárdosi minőségében kívánna további nadrágszíj-húzogatást. Tőlünk persze, nem saját magától és nem a magafajtától! Takács az Electrolux élén egy leprivatizált, a magyaroktól ellopott céget vezet, egy svéd központú multicéget, amely az egykori LEHEL helyén most nem nekünk, magyaroknak, hanem külföldre termeli a profitot. Elvették a piacainkat, elvették a gyárat – most az igazgató úrra új feladatot bíznának – vegye el, játssza a kezükre az országot is!
Megkérjük az Electrolux igazgatósági tanácsát, az interneten kedvesen mosolygó svéd embereket, szíveskedjék lebeszélni a magyar vezérigazgatót arról, hogy elfogadja a felkérést, mert ellenkező esetben a cég hírneve is megsínyli a magyarok haragját. Bajnai számos libatenyésztőt kergetett öngyilkosságba, mire milliárdos lett – most az egész országot kívánják leciánoztatni vele. Hol vannak az életben maradt libások? Miért hagytuk, hogy eddig elszigetelten tüntessenek? Ha nem utasítja vissza Bajnai a felkérést, majd áldozataival együtt tesszük elviselhetetlenül kellemetlenné a mindennapjait, állandó tüntetésekkel, a vélemény nyilvánítási szabadságunk minden lehetséges és jogszerű formájának gyakorlásával.
Gráf úr Moszkvában tanulta a kommunizmust, párttitkár is volt, majd mégis kapitalistaként lett milliárdos. Természetesen, mint jó elvtársai, az egykori téesze leprivatizálásából. Húzzon bár megtévesztésként gumicsizmát, élen jár a magyar mezőgazdaság tönkretételében. A nagyüzemi lobby fővezéreként olyan modellt kényszerít a magyar falvakra, amelyben a volt komcsik által leprivatizált egykori téeszben a vörös bárók feleslegessé és lehetetlenné teszik a családi gazdaságok működését. Ők azt szeretik, ha a magunkfajta napszámosként dolgozik a földön. Ha nem a kivételezett elithez tartozik, akkor legyen rabszolga a magyar a saját hazájában. Hát nem, nem és nem! Ha rosszul döntene, és elvállalná a miniszterelnökséget, az ő intézkedései által – az SPS-rendszer és hasonló népnyúzó döntések – által kisemmizett magyar parasztembereket szólítjuk az otthona elé, s persze minden gazdasági érdekeltségének cégközpontja elé!
S persze a jó Bokros úr...
Néhány órája bejelentette, hogy nem vállalja a miniszterelnöki felkérést. Hát ezt nagyon köszönjük. Kérjük, adja át viszont üzenetünket kenyéradó gazdájának, s jó pajtásának, a magyar gazdaság és a világgazdaság tönkretételében, emberek tömegeinek elszegényedésében aktív szerepet vállaló Soros Györgynek. Azt írja az újság, hogy nem mer Magyarországra jönni. Mi azt mondjuk, nagyon helyes. Ne is jöjjön. Fél? Itt az ideje! Kár, hogy eddig nem félt tőlünk. Sem ő, sem a pajtásai, Bokros és társai. Ha féltek volna, most nem tartanánk itt. De ami késik, nem múlik. Erőt mutatunk. Mert Magyarország a magyaroké. Bárkit is kívánnak az előrehozott, szabad választások megkerülésével miniszterelnök jelöltté tenni, holnaptól kezdve minden jóérzésű, bátor magyar ember egyként lépjen fel ellene. Személy szerint a jelölt ellen! Tüntetésekkel lakása, munkahelye, gazdasági érdekeltségeinek székhelye előtt, levél, fax és email zuhatagokkal. Kérjük, hogy holnaptól mindenki, aki előrehozott választásokat kíván, s nem szeretné a Hazáját gyarmatként látni, figyelje a www.jobbik.hu és a www.barikad.hu oldalakon, hogy mi a teendője Magyarország további gyarmatosítása ellen, a szabad, előrehozott választás érdekében.
Mindenkit hívunk, várunk, mozgósítunk, minden lehetséges, jogilag elfogadható módon be kell ijesztenünk a miniszterelnök jelölt helytartókat, mert Magyarország a magyaroké!
Morvai Krisztina
(Barikád)