Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke a Magyar Jelen újság vezércikkében néhány hete meghirdette, hogy az EP-választások után egy héttel, június 14-én Szegeden vendégül látná a nemzeti oldal különféle szervezeteinek vezetőit egy közös eszmecserére, egyeztetésre. A találkozó célja a nemzeti oldal közös pontjainak megtalálása és a jövőbeni időszak stratégiáinak megvitatása lenne. A Jobbik elnöke nyílt levélben fogadta el a meghívást, amelyet alább közlünk.
Nyílt levél Toroczkai Lászlónak
Adjon az Isten! Elnök úr! Kedves Laci!
Nemrégiben a Magyar Jelen hasábjain június 14-re Szegedre meghirdettél egy találkozót, amelyre meghívtad a nemzeti oldal különféle szervezeteinek vezetőit.
Mivel magam mindig is a párbeszédet, valamint egymás elképzeléseinek megértését és tiszteletben tartását szorgalmaztam, ezért természetesen örömmel fogadom el a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület nevében a meghívást. Kezdeményezésedet jónak és előremutatónak tartom. Ráadásul az április 5-én és 14-én történtek még inkább megerősítettek abban, hogy nagyon nehéz feladat áll előttünk. Nem csupán az ellenség pénzével, hatalmával, fenyegetésével, hazugságaival és titkosszolgálati manipulációival kell szembenéznünk, hanem a nemzeti oldalon belüli tévhitekkel, emberi mulasztásokkal és féltékenységgel is.
Remélem, hogy egy sikeres EP-választás után képesek leszünk arra, hogy minden szervezet megtalálja a saját helyét és szerepét a közös egészben. Országjáró körutadhoz és a várva várt Magyar Sziget szervezéséhez sok sikert és erőt kívánok!
Szebb jövőt!
Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke
(Barikád)