"Mi győztünk, megszületett és sikert ért el a nemzeti tábor" - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt vasárnap éjjeli sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölte: a Jobbik hajlandó az utcára menni az előre hozott választásért.
A Jobbik vezetői hosszú percekig nem tudták elkezdeni a sajtótájékoztatót a párttagok és a nagy számú szimpatizáns tapsa és tetszésnyilvánítása miatt. A támogatók a "csak a Jobbik", "Magyarország", "éljen Vona" és az "éljen a Gárda" mondatokat skandálták.
A sajtótájékoztató csak jóval az Országos Választási Iroda bejelentése után kezdődött el, vasárnap este fél 11 után. A Kongresszusi Központban összegyűlt emberek együtt nézték a televíziós közvetítést, és hatalmas ováció fogadta a Jobbik eredményét. Nagy hangerővel nyilvánítottak véleményt az MSZP, az SZDSZ és az MDF választási központjaiból sugárzott helyszíni közvetítéseket nézve is.
Vona Gábor azt mondta, az este történtekről neki nem egy dakota, hanem egy magyar közmondás jut az eszébe, mely szerint "három a magyar igazság". "Az új erő a Jobbik" - szögezte le.
A pártelnök véleménye szerint az elmúlt 20 év legnagyobb politikai teljesítményét érték el, mert 1947 óta először fordult elő, hogy országos választáson sikert ért el egy tisztán alulról szerveződő mozgalom.
Kiemelte: mindezt jelentős ellenszélben, a többi párthoz képest szinte eszköztelenül tették. Mint mondta, ez a győzelem olyan volt, mintha "palesztin parittyákkal küzdöttek volna izraeli harci helikopterekkel szemben".
Vona Gábor igen helyesen leszögezte: összeomlott Orbán "egy a tábor, egy a zászló" stratégiája, és átalakult a magyar politikai paletta. Véleménye szerint a 2010-es országgyűlési választásokon három lehetőségből lehet majd választani: maradt egy szélsőséges balliberális csoport - benne csupa bukott párttal, az MSZP-vel, az SZDSZ-szel, és az MDF-fel -, egy polgári liberális tömb a Fidesszel, és a most megszületett nemzeti tábor. Utóbbi nem csak beszél, hanem tesz is az emberekért, a nemzetért, és nem enged abból, hogy Magyarország a magyaroké - hangoztatta a politikus.
A pártelnök kijelentette: a Jobbik célja az, hogy Magyarországot minél hamarabb egy hiteles, valóban nemzeti párt kormányozza. Hozzátette, az országgyűlési választásokon a Jobbik a mostaninál is jobb eredményt akar elérni. Álláspontja szerint ennek a választásnak minél hamarabb meg kell történnie.
"A Jobbik hajlandó utcára menni egy előre hozott választásért" - szögezte le. Vona Gábor azt mondta, bízik benne, hogy más pártelnökök is lesznek még, akik "a sikerörömükön túl" nem szeretnék tétlenül végignézni, hogy Bajnai Gordon tovább "kormányozza" az országot.
"A Jobbik hajlandó utcára menni egy előre hozott választásért" - szögezte le. Vona Gábor azt mondta, bízik benne, hogy más pártelnökök is lesznek még, akik "a sikerörömükön túl" nem szeretnék tétlenül végignézni, hogy Bajnai Gordon tovább "kormányozza" az országot.
Mi eddig is mindig ott voltunk, ahol kellett, ígérem, ez a jövőben is így lesz - közölte Megköszönte a Jobbikra szavazóknak, hogy felelős döntést hoztak. Több szervezetnek, köztük a Magyar Gárdának és a HVIM-nek is megköszönte "a bátor kiállást és a felemelő szövetséget".
(mti nyomán)