2012. február 10., péntek, Elvira napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2009-07-09. 13:31

Vona: A meghátráló rendőrség már nem tiltja, hanem tűri a Gárda-egyenruhát

Az országos rendőrfőkapitány a mai nappal visszavonta azt a rendőrségi belső iránymutatást, amelyre hivatkozva az elmúlt napokban a formaruhát viselő gárdistákat garázdaság vétségével állították elő. Ez egyenes folytatása annak a meghátrálásnak, melynek keretében a BRFK ezúttal nem tiltotta be a 11-ei nagygyűlést, így a Szabadság téren győzelmi ünnepet tart majd a Jobbik szombaton 17 órától.

A rendelkezés visszavonásával elismerték, hogy jogszerűtlen volt a kétszáz gárdista lecsukása

A július 4-ei rendezvénnyel a gárdisták és a velük együtt tiltakozó civilek hatalmas győzelmet arattak a kormányzat felett, amely a saját kimúlásától megrettent, és eszét vesztette. A békés és spontán „ülőtüntetéssel” – az ezernyi média- és politikai trükk ellenére, amit odaátról bevetettek – ország és világ előtt vált nyilvánvalóvá, hogy a Gárda szándékai békések, demokratikusak, és a Szent Koronára esküt tett gárdisták céljaiktól fenyegetéssel sem tántoríthatóak el.

A Magyar Gárda tagjai az elmúlt két évben számtalanszor segítettek a magyar embereken. Fizikailag és lelkileg is erőt adtak nekünk a nehézségek elviseléséhez. Árvíznél, viharnál, véradásnál, koszorúzásnál, költöztetésnél, fenyegetettségnél mindig lehetett hozzájuk fordulni. Sőt: csak hozzájuk lehetett. Ehhez semmilyen állami segítséget nem kaptak; mindent, amit elértek, a saját erejükből és a saját pénzükön valósították meg. Július 11-én, szombaton minden magyar embernek lehetősége nyílik arra, hogy kifejezze háláját, köszönetét és szolidaritását. Eddig a gárdisták álltak ki értünk, most itt az idő, hogy mi álljunk ki értük. Szolidaritásként viseljünk sötét nadrágot és fehér inget!
Szombaton 16 órakor a budapesti szabadság téri Hazatérés Templomban lesz istentisztelet, majd ennek folytatásaként 17 órától a Jobbik tart tüntetést. A nagygyűlésen felszólal Morvai Krisztina, a Jobbik EP-delegációjának vezetője, Kiss Róbert, a Magyar Gárda országos főkapitánya és jómagam is.
Gárdisták, jobbikosok, magyarok! Mindenki vegyen fekete nadrágot és fehér inget! Mindannyian gárdisták vagyunk! Szombaton találkozunk.
Vona Gábor
(Kuruc.info)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready