A feloszlatott gárdatüntetés után a végnapjait élő kormány új szabálysértési tényállást hozott létre, amely jövő héten lép hatályba. Ez alapján pénzbírsággal lesz sújtható az is, aki feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vesz részt, nemcsak akkor, ha annak vezetője (eddig csak utóbbira volt büntetés "egyesülési joggal visszaélés" jogcímen, azonban a vezetőket nem tudták megfélemlíteni). Az új szabálysértést az is elkövetheti, aki korábban semmilyen kapcsolatban nem volt az adott szervezettel. A gárdisták viszont azzal védekezhetnek: nem a feloszlatott Magyar Gárda Egyesületben tevékenykednek, hanem egy népmozgalomban.
A kormány új szabálysértési tényállást alkotott feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel elnevezéssel - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-vel. Horváczy Emese, az igazságügyi tárca szóvivője az MTI-nek elmondta: a rendeletet pénteken írta alá Bajnai Gordon miniszterelnök, várhatóan jövő hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben, és utána három nappal lép hatályba.
A kormányszóvivői iroda közleményében az áll, hogy a kormányrendelet szerint szabálysértésnek minősül és pénzbírsággal büntethető a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való nem vezetői, hanem minden más jellegű részvétel. Emlékeztettek rá, hogy a büntető törvénykönyv alapján ma is büntethető, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.
A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a szabálysértést az is elkövetheti, aki korábban semmilyen kapcsolatban nem volt a feloszlatott szervezettel, hiszen nem a korábbi tagok, hanem a jogsértő magatartás büntethetőségéről van szó.
Egy jogállamban, egy jól működő demokráciában elfogadhatatlan, ha egy szervezet a feloszlatást kimondó jogerős bírósági döntést nem tartja tiszteletben, annak ellenére tovább működik - olvasható a közleményben. A kormányszóvivői iroda szerint ma Magyarországon az egyesülési jog kiemelkedően fontos alkotmányos alapjog, de nem korlátlan alapjog. Hozzátették: a gyülekezési jog gyakorlása nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására, nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
Több százan tüntettek Miskolcon a Gárda mellett
Néhány száz ember vesz részt Miskolcon azon a demonstráción, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Magyar Gárda feloszlatása miatt szervezett - jelentették az MTI tudósítói. Miskolcon, a Szent István szobor körüli területet most először vette körbe kordonnal a rendőrség. A demonstráción részt vevő mintegy 3-400 ember Árpád-sávos és jobbikos zászlót hozott magával, a Magyar Gárda egyenruháját senki nem viseli. A forgalmat a környéken nem korlátozzák.
(NOL)