2012. február 4., szombat, Csenge napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2009-08-15. 19:22

Egyre jobban ritkítja a buzikat, drogosokat és fekákkal hálókat az AIDS


Jól gondolja meg, ki mit cselekszik
Néhány éven belül Magyarország is fölkerülhet a HIV-vírus által erősen fertőzött országok listájára – állítja Újhelyi Eszter laborvezető. A jelenség hátterében egyebek mellett az intravénás drogok fokozódó térnyerése, azzal összefüggésben a felvilágosítás hiánya, valamint a migráció áll.
Már most is igen elterjedt az AIDS-betegséget okozó HIV vírus hazánkban: 1665 fertőzöttet tartanak nyilván, közülük ötszázan szorulnak kezelésre. Újhelyi Eszter, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet laborvezetője – egyben a Nemzeti AIDS-bizottság titkára – tájékoztatása szerint a betegek jellemzően a fiatal korosztályhoz tartoznak, ők még meg sem születtek, amikor Magyarországon megjelent a vírus. S bár a fertőzöttek száma nem növekszik látványosan, a felmérések szerint egyre fiatalabbakat, nemegyszer tinédzsereket érint, akik félelmükben megvárják nagykorúságukat, s csak akkor jelentkeznek orvosnál. A helyzet nyugtalanító, hiszen évről évre emelkedik a toxikológiára bekerülő, intravénás drogot használók száma is, s mindezeket tetézi az egyébként drámai népességfogyás. Ha a folyamat nem változik, akkor néhány év múlva Magyarország is átlépheti azt a határt, amely a gyengén fertőzött országokat az erősen fertőzöttektől elválasztja.
Újhelyi Eszter a felvilágosítást tartja kulcskérdésnek a súlyos helyzet megelőzésében. Elsősorban az intravénásdrog-használókat, a homoszexuálisokat kell megfelelően tájékoztatni, de szót kell ejteni egy ma nem "szalonképes" témáról, a migrációról is, mert nemegyszer a trópusi országokból érkezőktől fertőződnek a fiatalok. Sajátos felvilágosítással 2007 óta már folyamatosan célba veszik a háziorvosokat, mert sokszor ők sem ismerik föl a fertőzés tüneteit, hiszen azok megegyeznek a szezonális influenzáéval.
(MH)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
A zsidók évszázados világuralmi törekvései, valamint a magyarok, a palesztinok s a többi útjukban álló néppel való bánásmódjuk fényében megállapítható-e utólag, hogy helyesen cselekedett a német és a magyar nép, amikor megpróbálta felvenni velük a harcot?
» Teljes mértékben: csak szét kell nézni Európában és a világon - ők győztek, és ez az eredménye» Nem, a holokauszt szörnyű volt, ártatlanok millióit gázosították el» Még határozottabban kellett volna fellépni ellenük, akkor most nem itt tartana hazánk
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready