Ötvennégy gyerekből már ötven hiányzott, amikor kimutatták: a H1N1 fertőz a szomori óvodában. Pénteken már nem nyitott ki az intézmény.
Az óvoda vezetője, Kovács Imréné Gyöngyi a Kemma.hu-nak elmondta, csütörtökön voltak kint a tisztiorvosi szolgálat munkatársai az óvodában. Az ÁNTSZ három gyerektől vett mintát, a gyorstesztek mindegyik esetben kimutatták a H1N1 vírusát.
Addigra már alig maradt gyerek az óvodában. Ötvennégyből négy maradt csak. Hét munkanapra zártunk be, erről a szülőket is tájékoztattuk – tette hozzá Kovács Imréné Gyöngyi.
(Kemma)





