Legkésőbb december elején ismerhetik meg a cigányok elleni, hat halálos áldozatot követelő sorozatgyilkosság feltételezett elkövetői a bűnösségüket alátámasztó a végleges igazságügyi szakértői véleményeket.

A Népszabadság rendőrségi forrásból úgy értesült, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még novemberben, de legkésőbb a jövő hónap elején a gyanúsítottak elé tárja azokat a szakértői véleményeket, amelyek a nyomozók szerint a még augusztusban letartóztatott négy férfi bűnösségét minden kétséget kizáróan igazolják. Egy nevének mellőzését kérő illetékes szerint már nem lesz több gyanúsított.
Az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján a rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy az állítólagos elkövetőknek nem voltak megbízóik, sem felbujtóik, sem finanszírozóik.
A rendőrségnek állítólag számos megdönthetetlen bizonyítéka van, így akkor is bizonyítani tudják a négy letartóztatott férfi bűnösségét, ha ők az eljárás további szakaszában már meg sem szólalnak.
Vannak még kérdések
A lap úgy tudja, miközben a nyomozók az utolsó szakértői jelentésekre várnak, arra a kérdésre is keresik a választ, hogy miképpen kerültek 2008 márciusában a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögről elrabolt fegyverek a gyanúsítottakhoz. A nyomozók nem tartják valószínűnek, hogy a négy gyanúsított között lennének a fegyvereit az interneten megvételre kínáló vadász kirablói, de még nem zárták ki ennek lehetőségét sem.
Megválaszolandó kérdés továbbá az is, hogy mi volt az indítékuk. A nyomozók azt mondták, ők leginkább a gyanúsítottaktól szeretnék hallani, hogy miért követték el tettüket, s hogy milyen szempontok szerint választották ki áldozataikat - írja a Népszabadság.
(FN nyomán)