Az illegitim miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett a Gárdával szemben. Bajnai Gordon az MSZP Baloldali Tömörülésének értekezlete előtt megüzente a rendőrségnek, hogy nemcsak a pofozkodókat kell előállítani, hanem azokat is, akik önbíráskodásra biztatnak. A Kuruc.info információja szerint a rendőrség tudomásul vette a bejelentett vonulást, azzal a feltétellel, amit a Jobbik ezúttal el is fogadott: az egyenruhás gárdisták nem alakzatban vonulnak, hanem a tömeggel együtt.
Bár a Jobbik nevét a kormányfő nem ejtette ki, a radikális jobboldali pártra utalhatott, amikor arról beszélt, hogy az alkotmányos renddel menetel szembe az, aki egy a bíróság által jogerősen feloszlatott egyesületet próbál működtetni.
A Jobbik máshogy látja: – A rendőrség nem hajlandó tudomásul venni, hogy júliusban a Magyar Gárda mozgalom újjáalakult, Új Magyar Gárda Mozgalom jött létre, aminek jogilag semmi köze nincs a feloszlatott Magyar Gárdához – érvelt a hírTV-nek nyilatkozva Dúró Dóra sajtószóvivő.
Bajnai egy nappal azelőtt közölte fenyegetését, hogy vasárnap Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára fehér lovas vonulással emlékezik Budapesten a Jobbik. Ismert: Horthy Miklósnak az 1919. november 16-i bevonulása a Nemzeti Hadsereg élén véget vetett a magát tanácsköztársaságnak nevező diktatúra tömegmészárlásokkal, állami terrorral fémjelzett korszakának, illetve az utána következő rövid, átmeneti időszaknak, és stabilizálta a Magyar Királyság államrendjét. Az ország látványos gyarapodása, megerősödése jellemezte a kormányzó nevével fémjelzett korszakot.
(Hír TV, Kuruc.info)
Ajánló (x): - Horthy a kormányzó - Koltay Gábor filmje





