Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból.



Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre. Több otthonvédőt igazoltattak is. Az embertelen eljárásról számos sajtóorgánum tudósított a helyszínről – jelentette a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, aki más Otthonvédőkkel együtt maga is jelen volt a kilakoltatáson.


A végrehajtás előtt a jelenlevő tiltakozók

Simó Endre kijelentette: a monori eset világosan bizonyítja, mit ér a kormány bankokkal kötött etikai kódexe.


Mint tudjuk, a rendőrség teszi a dolgát

Kálmán Ferencné otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A bank képviselői és a végrehajtók úgy zárták ki a lakásából, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, és nem férhet hozzájuk, mert csak akkor teheti be lábát az otthonába, ha a végrehajtó úgy akarja. Az asszonynak mindennapi életéhez szükséges holmija maradt a házban.


Egyre többen teszik a dolgukat...

A Monoron át vezető 4 sz. főútvonal mentén, az Országút 11. sz. alatt lakó asszony elmondta, hogy nincs hová mennie, nem tudja, hol fogja tölteni az éjszakát. A háza mellett lévő kis étterem, amelyben meghúzódhatna, szintén jelzálogszerződés tárgya, és félő, hogy azt is elveszik. Az asszony méltóságteljesen viselkedett, hálásan azért, hogy az Otthonvédők kb. húszfős csoportja, benne Dabasi Tamással, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnökével, a Magyar Kommunista Munkáspárt aktivistáival, Hídvégi Tiborral, az Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártjának elnökével, egy jobboldali csoport (magyar gárdisták "civilben" - a szerk.), továbbá a munkanélküliek és létminimum alatt élők szervezetének tagjaival megjelent a helyszínen, és a törvényes eszközökkel fellépett az érdekében, a kilakoltatás ellen.


Védik az új "tisztes" tulajdonost

A rendőrök közül többen is elmondták, hogy emberi meggyőződésük ellenére hajtják végre a parancsot, hiszen tisztában vannak azzal, hogy embertelen eljárás eszközeként használják ki őket.


Az új "tisztes" tulajdonos (középen)

Mint ismeretes, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők elnöke szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtó között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a társadalmi szervezet hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. De mivel a feljelentés nem halasztó hatályú, a 65 éves asszonyt kilakoltatták egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonából, melynek hitelrészleteit képtelen volt törleszteni 80 ezer forintos nyugdíjából, melynek felét eleve levonták törlesztés címén.


Az ő háza, az ő vára, az ő rendőrsége

Az egybegyűlt Otthonvédők néhány keresetlen szót szóltak a végrehajtóknak, majd „bravó” felkiáltással gúnyosan megtapsolták produkciójukat, midőn luxuskocsijaikon, köztük egy hatalmas terepjárón eltávoztak tettük helyszínéről – tudósított a történtekről az MSZF SZK.


Bal sarok: az "új tulaj", középen a bank, szélen egy lelkes rendőr

Dióhéjban a tragikus történet: A 65 éves néni felvett a banktól 3 millió forintot. Az összefonódott, trösztösült bankok és cinkos államunk (már magát a trösztöt is tiltják mindenhol) visszaélve a nem létező jogrenddel, összevissza (nem is, inkább csak felfelé) változtatták havitörlesztéseket. A mi nénink csak nyugdíja felét tudta törlesztésre fordítani, de ez egy idő után a mohó bankoknak kevés lett.



Az eméletileg nyílt árverésre nem hívták meg a törvény szerint elővásárlási joggal bíró önkormányzatot sem, és mivel nem jelent meg senki, az ott jelenlévő ügyvéd (és a kamarai tagság?) licitált, és mily meglepő, nyert.



Az ott lévő jogászok azt mondták, még több jogorvoslati rész hátravan, ennek ellenére jött a végrehajtás.



A nénihez előző este betörtek, és csak az ügyet érintő papírokat vitték el.



A kézivezérelt, nem létező törvényességre, a nem létező elfogulatlan bíróságra hivatkozva, a kézivezérelt végrehajtás jött, és a néninek mennie kellett, fognia kis motyóját, ruhácskáját, ágyneműjét.
A "törvényességről" pedig a szomszéd néni beszélt, a környéken rövid időn belül öt betörés történt.
(Internetfigyelő, szebbjovot.net, képek: szebbjovot.net, Hírszerző)