Toroczkai szerint kárt okoz neki és mozgalmának (HVIM) a Magyar Mérce címû lap, mert idéz könyvéből és átvett belőle egy fotót. Mint a Hatvannégy Vármegye mozgalom elnöke alábbi közleményében írja, engedélyt adott könyve felhasználására.


Közlemény a Magyar Mérce címû lappal kapcsolatban

A Magyar Mérce címû havilap (főszerkesztő: Novák Előd) augusztusi, első számának címlapján jómagam szerepelek fegyverben, s a kép fölé "Gerillacsapat a Délvidékért" címet írta a szerkesztő. A lapban egy cikk magyarázza ezt a képet, azt azonban a lap szerkesztői elmulasztották feltüntetni, hogy ezt a cikket és a fényképet is a Vármegyés a véres úton címû könyvemből ragadták ki, tehát ez részlet a mûből. Ezt a félreérthető helyzetet súlyosbította a lap készítőinek e-mail kampánya, amelyben "Toroczkai László tudósítása fegyveres szervezkedéséről" írnak. A cikk tehát nem tudósítás, azt nem a Magyar Mérce számára írtam, hanem egy részlet a könyvemből (melyből egyébként részletek közléséhez hozzájárultam számukra). Amiről szól, az egy 7-8 évvel ezelőtti történet, nem pedig napjainkban játszódik. Így tévesen indítottak a Wass Albert Polgári Kör nevében körlevelet "Fegyverkezik a HVIM" címmel, hiszen a cikk témájának nincs köze a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz (HVIM) sem, hiszen a szervezet csak 5 esztendeje létezik. A félreérthetően, a lapra való figyelemfelkeltés szándékával megszerkesztett címlap, cikk és ezek reklámozása károkat okoz nem csak személyemnek, hanem az általam vezetett Mozgalomnak is, ezért megkértem a főszerkesztőt, hogy a következő lapszámukban tegyék egyértelmûvé ezt a most alaposan félreérthető helyzetet. Novák Előd erre ígéretet tett.

Toroczkai László
A HVIM elnöke

Kuruc.info kommentár:
Értjük, de mégsem teljesen. Ha egyszer Toroczkai könyvében maga közöl egy fotót...
Kapcsolódó cikkünk:
Novák Előd válaszközleménye