2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2010-03-10. 17:26

Legalább 2006 óta takargatták Demszkyék a BKV-s lopásokat, sőt, kirúgták az erre figyelmeztető ellenőrt

BKV egyik belső ellenőre már 2006-ban levélben tájékoztatta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy a cégnél „lopnak, csalnak, sikkasztanak”- írta szerdán a HVG online.
A honlap információi szerint a belső ellenőr levelében az állt, hogy évente több milliárd forintot törvénytelenül, esetenként fiktív számlák alapján fizet ki a BKV, továbbá már évek óta lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat fogadnak be, és ehhez kapcsolódóan csalnak az áfával, szja-val, tb-vel.
A Főpolgármesteri Hivatal azonban - a HVG szerint - azzal utasította el a panaszt, hogy a belső ellenőr nem írt konkrétumokat, így nem is válaszoltak a revizornak, és az általa kért személyes találkozó sem jött létre Demszky Gáborral. A Főpolgármesteri Hivatal a HVG-nek úgy válaszolt: „a hivatal munkatársai tájékozódtak a BKV-nál, és úgy találták, hogy alapvetően a levélíró és közvetlen felettese közötti személyes konfliktusról van szó”.
A belső ellenőr azonban leírta levelében, hogy munkaügyi konfliktusa van felettesével, mivel belelát a gazdasági és pénzügyekbe. Az ellenőrt nem sokkal később elbocsátották, emiatt munkaügyi pert indított a cég ellen.
A HVG információi szerint ezután a volt belső ellenőr továbbra is írt leveleket Demszky Gábornak. Ezekre 2007 decemberében Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettes válaszolt: munkaügyi természetű problémáról van szó, ezért nem kívánnak vele foglalkozni. Közölte, hogy az ügy a felügyelőbizottságra tartozik, ezért a panaszt továbbította a testületnek.
A revizor ezután Szabó Máté ombudsmanhoz fordult. Ő tájékoztatást kért a hivataltól, de ugyanazt a választ kapta Hagyó Miklóstól, mint korábban a belső ellenőr.
A HVG úgy tudja, hogy az felügyelőbizottság végül azért nem vizsgálta az ügyet, mert - akkori elnökének elmondása szerint – „nincs elég apparátusa”.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready