- mondja a finn szocdemek parlamenti képviselője, Kimmo Kiljunen, amikor márc. 17-i nyilatkozatában arról beszél, hogy a finnek oly mértékben bevándorló-ellenesek, hogy még a kormánytagok is kussolnak akkor (az egyetlen Astrid Thors kivételével), amikor a menekültbarát véleményt hangoztató embereket megfenyegetik és beléjük fojtják a szót.
„A kormány vezetése csendben van a növekvő idegenellenesség láttán, miközben pont most lenne arra szükség, hogy egyenesen fellépjenek az általános emberi jogok védelmében” – nyilatkozta. Szerinte az 1930-as évek óta nem volt olyan nagyméretű az ellentétes véleményen levők elhallgattatása, mint most. „A bevándorlást helyeslő kutatókat és újságírókat szervezetten megfélemlítik és megbélyegzik. A helyzet odáig fajul, hogy ezeknek az embereknek el kell hallgatniuk vagy névtelenül kell publikálniuk, dolgozniuk. Ez történik 2010-ben Finnországban – és a kormány nem tesz semmit. A legrosszabb ráadásul nem a romlottak romlottsága, hanem a jók hallgatása.
Az út végén az etnikailag homogén, árja nemzet van” – mondta.
Eddig a hír (finn eredeti
ITT). Hááát… el tudja képzelni azt a Kedves Olvasó, hogy Magyarországon ilyen történik, mondjuk cigányügyben (ami nekik a bevándorló, az nekünk az ork, bár az arányok mások: nekik kb, lakosságszámra vetítve, tizedannyi – de, természetesen, bűnöző és ingyenélő – „vendégük” van, mint nekünk)? Ugye, hogy nem? De, ha már itt tartunk, megkérdezzük: ahogy látható, Finnországban a kormánytagok (egy kivétellel) visszautasítják, hogy fellépjenek a menekültbevándorlók védelmében. Ebből mi következik?
Nem nehéz kitalálni: az, hogy nyugodtan szavazhatunk a Jobbikra, nem fogunk „kiiratkozni” Európából, sőt, éppenséggel hasonlóvá válunk a normális(abb) európai államokhoz. Ne feledjük el ugyanis, hogy Európában, finoman szólva, nem bánnak kesztyűs kézzel a bűnözőkkel. Többször hivatkoztunk már arra, hogy például a finnek egyszerűen lelövik a cigányaikat, ha azokat bűnözésen kapják, és ehhez boldogan asszisztál (az esetet önvédelemnek feltüntetve) a szintúgy mélyen cigánygyűlölő finn rendőrség. Itt nem ér véget a példák sora: megannyi másik, szintén nyugati országban úgy üldözik őket, ahogy csak tudják. Az olaszok, franciák nemes egyszerűséggel felégetik a táboraikat és/vagy jól őrzött, se ki, se be táborokba zárják őket; a svájciak nem vacakolnak, hanem még a 8-9 éves cigánybűnözőket is kíméletlenül lesittelik; a tótok lelövik őket, ha birtokon belül vannak stb. És, természetesen, egyik nyugati ország sem engedi be őket – hadd utaljunk az évi 400 000 munkáskézt importáló Kanada példájára, amely pártucat cseh-, ill. magyarországi illetőségű ork „menekült” megjelenése miatt szélsebesen (újra) bevezette (be fogja vezetni) a vízumkényszert. Hol van ettől az, amit a Jobbik Érpatakon csinált – cigányok lelövése (finnek), kipaterolása (németek, franciák, olaszok), koncentrációs táborba terelése (olaszok stb.) nélkül, békésen, pusztán jogállami eszközökkel(!) sikerrel kezelve a cigánykérdést.
Egyszóval: vigyázó szemünket Nyugatra vessük. Ahogy látható, számtalan nyugat-európai kormány sokkal durvábban bánik a saját (túlnyomórészt bűnöző-segélyes) bevándorlóival, mint azt a Jobbik tenné. Ne üljünk fel a balliberális, ill. fideszes propagandának! A Jobbik politikája egy fokkal sem durvább, mint megannyi nyugat-európai kormányé.