2010. szeptember 3., péntek, Hilda, Csobán napja van.
Vakbarát/PDA
Kezdőlapnak
RSS
Látogatottság
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2006-09-28. 18:54

Tomcat: azt ordították: "itt döglötök meg, szemét magyarok!"


Fotó: Kuruc.info
Csütörtökön 18 óra 30 perckor engedték ki előzetes letartóztatásából Polgár Tamást, ismertebb nevén Tomcatet, miután a másodfok jogtalannak ítélte elhurcolását. A szovjet szégyenemlékmű megrongálásával vádolt blogger a Nagy Ignác utcai börtön előtt elmondta: sokakat köztörvényes bűnözőkkel zártak össze és bent is megvertek. Elmondása szerint többször is úgy bántak a fogva tartottakkal, mint a gyilkosokkal. Jelentős részüket bizonyítékok nélkül vádolták meg erőszakos bűncselekményekkel, zömük ott sem volt a tévénél és nem vett részt összecsapásokban. A fegyőrök elállatiasodottabb egyedei olyasmiket üvöltöttek: "Itt fogtok megdögleni, szemét magyarok!", emellett a magyar zászlót gyalázták. Még több mint 190 politikai foglyot tart börtönben a rezsim. A Fidesz természetesen nem emelte fel szavát a letartóztatottak kínzása ellen sem.

Fotó: Kuruc.info

Tomcat köszönetét fejezte ki a Venyige utcai fegyőröknek, akik emberségesen bántak vele, a Markó(Nagy Ignác) utcában viszont állítása szerint órákig térdeltették a politikai foglyokat, hátukba többször puskacsövet nyomtak, sok foglyot megvertek. Tomcat közölte, politikai fogolynak tartja magát is, és nem adja fel a küzdelmet. Mellesleg feljelentést tett az egyik legszadistább fegyőr ellen.

A háziőrizetbe helyezett blogger internetes naplójában számol majd be a részletekről.

Tüntetés a Markó utcában, géppisztolyos rohamrendőrök
Közel nulla számú résztvevővel indult, tüntetésbe torkollott a Markó utcai sajttáj a politikai foglyok kiszabadítása érdekében. Molnár Tamás sajtótájékoztatót és tüntetést tartott a Kossuth tériek nevében a Markó utcában. A koncepciós perek színhelyéül szolgáló Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

20 percen belül 6-800 ember vonult a Markó utca - Nagy Ignác utca sarkára, hogy követelje a politikai foglyok szabadon bocsátását, s ha már ott voltak, üdvözölték a kiszabadult Tomcatet.

Törvénytelen rendőri fellépés
Néhány perccel később felfegyverzett, részben géppisztolyos rohamrendőrök jelentek meg festékanyagot is tartalmazó vízágyúval - törvénytelenül, hiszen kampányidőszakban a tüntetéseket nem kell bejelenteni. A rendőrség lezárta a mellékutcákat, szintén jogellenesen oszlásra szólított fel, bár erőszakra nem került sor. A tömeg csak a Szent István körúton át tudott visszatérni a Parlamenthez. Útközben folytatták a lelkes skandálást, végül fél 8 körül érkeztek vissza a demonstárlók. A Kossuth téren Gonda László (ő szólította fel az embereket a Markó utcába vonulásra), majd Robin, Tomcat ismerőse, aki szintén most szabadult (a vád ellene a szovjet szörnyemlékmű megrongálása) ismertette a történteket.

A hatalom tehát ismét törvénytelenül lépett fel egy legális tüntetés ellen, de végre történt valami, ami felkeltette a sajtó érdeklődését.
Kuruc.info

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen! Érdekes cikk, megosztom Facebookon! Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Legolvasottabb hírek
Linkek
honlapok média szervezetek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2010 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Althír Lapszemle Hirlapom