Apad a Bódva a Borsod megyei Szendrőben és Edelényben is, mindkét településen látható módon húzódik vissza az utcáról az áradat. Szendrőben hamarosan kész lesz a gyaloghíd, Edelényben egy hétig még biztos nem lesz tanítás.

Szendrőben pár óra múlva elkészül a gyaloghíd, amelyet gerendából ácsoltak össze, hogy át tudjanak jutni a település egyik részéből a másikba, ugyanis az eredeti híd összedőlt. A tervek szerint kedden a katasztrófavédelmi szakemberek segítségével egy másik híd is elkészülhet, amelyen a kisebb járművek haladhatnak majd át.
A település északi részénél a töltésen 200 ember dolgozik, megpróbálják megfékezni a gáton az átbukó vizet, hiszen a folyó korábban 400 méteres részen lesodorta a homokzsákokat.
Szaniszló János független polgármester elmondta: ha ezt a részt sikerül lokalizálni, akkor az északi részen is megkezdődhet a szivattyúzás, ugyanis a további elöntésnek így nem lesz utánpótlása. A szuhogyi oldal felől már megközelíthető a város, mivel az itt lévő nagyhíd közelében már elzárták a sérült töltésszakaszt. Hat szivattyú üzemel, hogy mentesítsék a házakat a víztől. Tizenkét ház dőlt össze és további kilenc veszélyeztetett.
Edelényben a városon átvezető 27-es számú főúton már kisebb a vízátfolyás, nemcsak katonai járművek és markolókanalas gépek tudnak áthaladni, hanem a magasabb autók is, de a gépfegyveres rendőrök csak azokat engedik át, akik az árvízi védekezésben részt vesznek.
Több mint 300 ház áll még vízben a Bódva utca környékén, az érintett lakók időnként már feszültek, fáradtak, türelmetlenebbül viselik a napok óta tartó helyzetet. A városban fokozott a rendőri jelenlét, minden egyes utcában, kereszteződésben, ahol homokzsákokkal zárták el a víz útját és üresen álló házak vannak, rendőrök posztolnak.
Molnár Oszkár független polgármester az MTI-nek a helyszínen azt mondta: egészen biztos, hogy a városban egy héten belül nem kezdődhet el a tanítás, hiszen az apadás üteme lassú és idő kell ahhoz, hogy ez a rengeteg víz visszamenjen a mederbe. Emellett a kitelepített embereket az iskolákban, közintézményekben szállásolták el, s az ország más területéről érkezett segítők is itt kaptak helyet.
Komoly segítséget és támogatást jelent, hogy a tűzoltók, a katasztrófavédők és a vízügyi szakemberek folyamatosan koordinálják a munkát, az ország több pontjáról - például a fővárosból, Nyírbátorból, Nyíregyházáról, Kazincbarcikáról, Ibrányból, Debrecenből - érkeztek az árvízi védekezéshez. A létszám összesítése folyamatban van.
Az MTI a városban katonai kétéltű járművet is látott, ezzel haladnak át és ellenőrzik azokat az utcákat, amelyekben jókora az elöntés.
(MTI)