Házi őrizetbe engedte az első fokú bíróság Szaszkát, akinek börtönleveleit rendszeresen közölte a Kuruc.info is. Egy év két hónap raboskodás után térhetett haza kedveséhez, szívhatott ismét szabad levegőt.
Szász Endre István mindvégig négyes, vagyis legsúlyosabb fokozatú előzetes letartóztatásban volt. Házi őrizetbe az első fokú bíróság engedte, a döntést az ügyész most is megfellebbezte, mint legutóbb, így az Ítélőtábla mondja majd ki a végső szót.
Jelenleg Budaházy György van előzetes letartóztatásban (már több mint egy éve) és az a két hazafi, akik a legkeményebb megpróbáltatásokat kénytelenek most kiállni, mivel majd egy hónap házi őrizet után az Ítélőtábla döntése miatt visszakerültek előzetes letartóztatásba.
(SzKR nyomán)