Újabb áldozatot szedett a cigányterror. Egy gyermekeivel utazó pedagógus elé szabálytalanul kihajtó biciklis cigány gyermek összeütközött az autóval. A gyermeknek csak könnyebb sérülései voltak, annyira, hogy az eset után el is szaladt. Ezután az autóból kiszálló férfit a gyermekei szeme láttára agyonverték az összesereglett cigányok, köztük a helyi cigány önkormányzati képviselő. A megtámadottnak annyi ereje volt, hogy gyermekei életéért könyörögjön. Az apjuk halálát végignéző gyermekek hiába könyörögtek, a cigányok nem kegyelmeztek. Az elkövetők között van a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese.
A Magyar Rádió beszámolója az esetről, a politikailag korrekt részek a valóságnak megfelelően kiegészítve általunk:

Halálra vertek egy autóst, aki elgázolt egy cigány kisgyereket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán: a gyerek csak könnyebben sérült meg. A baleset után a helybéli cigányok kirángatták kocsijából a sofőrt, és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség forrónyomos csoportja nyomoz az ügyben.

A rendőrség szóvivője csak szűkszavúan nyilatkozott az esetről.

- Könnyű sérüléssel járó gázolás történt Olaszliszka belterületén – mondta Kompoltiné Jakab Ilona. Egészen pontosan annyi információval rendelkezünk jelen pillanatban, hogy egy 11 éves  cigány kislányt gázolt el egy autós. Azt, hogy milyen körülmények között tette mindezt, erre majd a kollegáim bővebb információkat gyűjtenek, tehát a felelősség kérdésében még nem tudunk állást foglalni. Egy azonban bizonyos, hogy az autóst kirángatták a gépkocsiból és bántalmazták olyannyira súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette.

Nem lehet tehát tudni, hogy miképpen következett be a baleset, hogyan került az autó elé, a cigány kislány, aki könnyű, mondhatni karcolásos sérüléseket szenvedett. A szóvivő csak a helyszíni szemle után kíván a részletekről nyilatkozni.

Az egyébként Tiszavasváriban lakó áldozat két gyermekével tartott hazafelé, amikor az útra lépő kislányt elsodorta az autó. A közelben tartózkodó rokonok megrohamozták a járművet, kiráncigálták belőle a vezetőt, majd olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A rádió tudósítójának információja szerint a cigány csürhe pillanatok alatt 40-50 fősre hízott.

A kihallgatások megkezdődtek, és már több gyanúsított is a rendőrség látókörébe került. Egyelőre azt sem sikerült kideríteni, hogy az áldozat gyermekei szemtanúi voltak-e édesapjuk meggyilkolásának.

Az első hírek után a mentőszolgálat mentőhelikoptert is küldött a helyszínre.

- Amikor a bejelentést megkaptuk, akkor egyszerre riasztottuk a helyszínre a mentőkocsinkat, valamint mentőhelikoptert is. Ezzel párhuzamosan pedig a helyi ügyeletes orvos is a helyszínre sietett – számolt be róla Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A mentőkre nem volt szükség, hiszen a kislányt hozzátartozói szállították be a kórházba. Az autó vezetőjét pedig sajnos olyan súlyos sérülések érték, hogy a helyszínen meghalt, így aztán a mentőhelikoptert a levegőben visszafordítottuk.


A tiszavasvári áldozat lánya barátjának családjához ment Olaszliszkára. A fiú növére a következőképpen számolt be a történtekről:

- Olaszliszka belterületén egy roma származású kislány biciklivel elé kanyarodott, megütött az autóval, de nem volt komoly a sérülés, ugyanis a kislány el is rohant. Kiszállt a férfi a kocsiból, ekkor körbekapták több roma fiatalember és agyonverték.

- Úgy tudjuk, hogy az autóban tartózkodott ennek a férfinak a két gyermeke.

- Öt éves és 14 éves.

- Végignézték mindezt?

- Így van. Annyi volt, hogy a sértett már a földön volt, annyit kérlelt, hogy csak a gyerekeimet engedjétek el, meg a lányok, hogy ne bántsátok apukámat, ne bántsátok apukámat. Közölték velük, hogy jobb, ha szaladnak, különben őket is megölik és megerőszakolják. Tehát ők úgy szaladtak el, én mentem értük.

- Mi van ezekkel a gyerekekkel most?

- A rendőrség kihallgatta őket, ők most már elindultak haza.

- Mit kell tudni arról az emberről, aki meghalt?

- Ez a fiatalember 40 éves, Tiszavasváriban pedagógus, a felesége szintén pedagógus, három gyereket neveltek.

- Ebből kettő ült az autóban.

- Ebből kettő ült az autóban, a legnagyobbik lány, aki 16 éves, ő itt volt nálunk. Érte jött. Nagyon rendezett családi körülmények között, egy borzasztó békés ember, soha senkinek ártani nem ártott. Ornitológiai meg természetvédelmi egyletet meg ilyeneket vezetett. Senkinek nem ártott.

A háromgyermekes tanárember agyonverésének szemtanúja volt az egyik roma szervezet helyi vezetője is.

- Én akkor értem oda, amikor megtörtént a baleset. Állítólag megállt egy kisbusz a házzal szemben, a menetirány szerinti jobboldalt. Ez az úriember, aki meghalt szegény, az meg jött vele szembe. A gyerek az út szélén állt, - de se féknyom, semmi nem volt, - úgyhogy a tükör tört le az autóról, ahogy belökte az árokba a gyereket. Most állítólag a kórházban van két napig megfigyelésen a gyerek. Kiszaladtak a kislánynak a bátyja meg az unokabátyja. Ez a két srác vállalta is ezt az egészet.

- A két gyereke is ott ült ennek az embernek az autóban, azok előtt tették ezt.

- Igen.

- Úgy hallottam, hogy megfenyegették az egyiket, a kislányt talán, hogy ha nem menekül el vagy nem szalad el, akkor meg fogják erőszakolni.

- Ezt nem hiszem.


Olaszliszka polgármestere, Fekete Gyula azt mondta, hogy az áldozat két gyermeke nagyon rossz állapotban volt, amikor utóbb találkozott velük.

- Mit kell tudni erről a településről?

- Gyakorlatilag a legnagyobb gond az, hogy amikor ránk szakadt ez a nagy demokrácia, megszűnt nagyon sok munkahely, kényszervállalkozások vannak, nagyon sok ember munkanélküli helyzetbe került. Több mint 200 ember az, aki rendszeres segélyben részesül az önkormányzattól, aki vette a fáradtságot és nyilvántartásba vétette legalább magát, de ezen kívül vannak olyanok, akik még ezt sem tették meg.

- Hányan élnek azon a településen?

- Majdnem 1800-an. A kisebbség aránya az 500 főt most már meghaladja. Nincs is a többséggel gond, hanem egyes emberek nem tudnak viselkedni.

- Úgy hallottam, hogy az egyik gyilkos tagja a kisebbségi önkormányzatnak.

- Tényleg bekerült a kisebbségi önkormányzatba. Meg is alakultak péntek délben. Nem tudom, hogy ez az ember hogy is kerülhetett egyáltalán be oda. Végül is annyira fiatal, annyira tapasztalatlan, de úgy látszik, hogy ő kapott bizalmat és így hálálta meg a bizalmat…

Münnich Iván kriminálpszichológus kommentárja szerint "Magyarországon elszabadultak a morális fékek, az emberek nem tudják, mit szabad és mit nem." Szerinte sok baleset után az emberek azt tapasztalták, hogy a bíróságok lassan ítélkeztek, az ítéletek pedig számukra elképesztően enyhének tűntek. Az agressziókutató felhívta a figyelmet arra, hogy több közösségen belül létezik a szemet szemért elv, ami most egy szikra hatására kirobban. A kriminálpszichológus szerint ugyanakkor ez egy egyedi eset volt.