A Jobbik TV összeállítása:
Összefoglaló a tegnapi beszédekből:
 
 
 
 
Budaházy Györgyért, a bebörtönzött politikai foglyokért, a szabadságért és úgy általában a magyar Magyarországért tüntettek ma, a budapesti Kossuth téren. A hazafi feleségével, Budaházy Bernadettel készült interjúnkat ITT olvashatja.
A demonstrálók előtt több jobbikos képviselő is beszédet mondott. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a mostani kormány által hangoztatott forradalom, akkor lenne valódi, ha a "politikai foglyokat" szabadon engednék, a "politikusbűnözők" pedig börtönbe kerülnének.
 
 
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ugyancsak jobbikos országgyűlési képviselő a tüntetésen bejelentette, hogy Budaházy Györgyöt jelölik az Európai Tanács által meghirdetett emberi jogok díjára az elmúlt években e területen végzett a tevékenységéért. Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője azt hangoztatta, hogy bár megtörtént a kormányváltás, de addig nem lehet szabadságról beszélni, amíg Budaházy György börtönben van. A tüntetésen több mint 2000 ember vett részt; a tömegben több nemzetiszínű, árpádsávos és jobbikos zászlót is lehetett látni. A rendezvényt a rendőrség biztosította; a tüntetésen nem volt rendbontás.
Az Összefogás Budaházyért elnevezésű rendezvényt megelőzően Morvai Krisztina kijelentette: a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György fogvatartásának körülményei az ötvenes évek pártállami diktatúráját idézik. A politikus pénteken, a Fővárosi Bíróság épülete előtt újságíróknak azt mondta: felháborító, hogy Budaházy György és vádlott társainak ügyében ugyanazon büntetés-végrehajtási intézmények vezetői hoznak döntéseket, amelyekben 2006 őszén tömeges jogsértések történtek, s ahol emberek százait bántalmazták és alázták meg. Szerinte az elmúlt években a rendőri, az ügyészi, a bírói és a büntetés-végrehajtási szervezetben sem vizsgálták, kik a felelősei a jogsértéseknek, a "futószalagszerűen lefolytatott koncepciós eljárásoknak".
A rendezvényen több nemzeti oldalon közismert zenész is fellépett, ezzel fejezve ki együttérzésüket Budaházy Györggyel, a politikai foglyokkal és családjaikkal.
(Origó, MTI nyomán)
Korábban írtuk:
Alább első „bejelentkezésünk” a tüntetés helyszínéről. Köszönjük olvasónknak, aki mobiltelefonjával készült felvételt megosztotta velünk.
 
(Kuruc.info)