Az eredetileg tervezetthez képest 26 millió forinttal több megbízási díjért, 96 millióért vállalta Hódmezővásárhely városmarketingjének menedzselését a Prestige Média Kft. A társaság tulajdonosa az a Várhegyi Attila, aki egykoron a Fidesz pártigazgatója volt, és korrupciós ügye miatt volt kénytelen távozni a politikai életből.
Újabb öt évig Várhegyi Attila egykori fideszes pártigazgató cége, a Prestige Média Kft. felel Hódmezővásárhely városmarketingjéért, derül ki a Közbeszerzési Értesítő szeptember elejei számából. A cég egyedüli ajánlattevőként nyerte el a megbízást. A hírről beszámoló Kreatív arra is emlékeztetett, hogy a cég második alkalommal nyeri el ezt a megbízást. Először 2008-ban bízták meg őket ezzel a feladattal, akkor két évre 28,8 millióért vállalták a munkát, 1,8 millióval többért, mint amennyit a város eredetileg szánt a munkára.
A beszerzésre most nettó 70 millió forintot akart költeni a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által irányított önkormányzat, de Várhegyiék csak 26 millióval többért, 96 millióért vállalták a munkát.
A Prestige Média népszerűsége töretlen a fideszes önkormányzatoknál, jellemzően azokon a helyeken kapnak megbízásokat, ahol korábban az önkormányzati kampányban is szerepet vállaltak. Ilyen például Pécs, vagy Dombóvár is, ahol a váltások óta velük dolgoztat a város. De kommunikációs tanácsaikra számít a pécsi vízműfoglalás óta közszolgáltató Tettye Forrásház Zrt., és dolgoznak a Fidesz központi hivatalának is.
A pécsi nagyberuházások kommunikációjának menedzselésétől csak azért esett el a társaság, mert az uniós pénzből meghirdetett közbeszerzésen nem volt Várhegyi cégén kívül más érvényes ajánlattevő, ez pedig eredménytelenné tette az eljárást.
(Stop nyomán)