A Magyar Nemzet hétfőn megjelent Fogyóban a levegő Matolcsy György körül című cikke után kedden több lap is foglalkozik a nemzetgazdasági miniszter esetleges menesztésével.
A munka dandárját végző középvezetők helyzete rendezetlen, sokan kaotikus viszonyok között dolgoznak a Nemzetgazdasági Minisztériumban - írja keddi számában a Magyar Nemzet Káosz Matolcsy körül című cikkében.
A Népszabadság cikke Nyomás alatt Matolcsy címmel jelent meg. Az írás politikai elemzőkre hivatkozik, akik szerint Orbán Viktor tudta, illetve jóváhagyása nélkül nem jelenhetett volna mega Magyar Nemzet hétfői cikke, ugyanakkor a jövő évi költségvetés előkészítésének időszakában nem a legszerencsésebb minisztert váltani.
A nemzetgazdasági miniszter felmentéséről lábra kapott hírek szakmai érveket sorolnak fel annak indoklására, hogy elmozdíthassák helyéről Matolcsy Györgyöt - írja a Népszava. A lap szerint - amint az a Meneszthetik Matolcsy Györgyöt című cikkben olvasható - a tárcavezetőt nyilvánvalóan politikai okból menesztik, mert a tavalyi költségvetés zárszámadásakor meg merte dicsérni a Bajnai-kormány válságkezelő tevékenységét.
A Napi Gazdaság, a Reuters hírügynökségre hivatkozva Matolcsy György lehetséges utódairól ír. Eszerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Biztosító felügyelő bizottságának elnöke, korábbi pénzügyminiszter és jegybankelnök, illetve Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki ugyancsak volt már pénzügyminiszter az előző Orbán-kormányban, lehet az új nemzetgazdasági miniszter.
Matolcsy tegnap arra a kérdésre, hogy szerinte töretlen-e a kormányfő bizalma iránta, ezt válaszolta: a miniszterelnök bizalma töretlen a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányos adórendszer, a költségvetés és az új Széchenyi-terv területén. Matolcsy György úgy látja, hogy ellene június 2-tól, aznaptól, hogy letette a hivatali esküjét, koncepciózus támadássorozat folyik a sajtóban és a sajtó mögötti politikai életben. Hozzáfűzte: sokan nem szeretik azt, hogy sikeres a gazdaságpolitika, hogy bankadó van, és sokan nem bíznak abban, hogy az IMF nélkül is van élet. Szerinte minden ami történik, ezért történik.
(Híradó nyomán)