"Azt mondják, felelősnek kellene érezzem magam, de én nem érzem így" - nyilatkozta a CNN hírtelevízió tudósítójának Bakonyi Zoltán egy nappal azután, hogy szabadlábra helyezték.
A Magyar Alumínium Zrt. vezérigazgatója elismételte azt a hazugságot, hogy cége a magyar biztonsági előírásoknak megfelelően működött. Bakonyi kihangsúlyozta, hogy ő "csak" két éve vezeti a társaságot, a katasztrófa után a tározóval kapcsolatban felmerült problémák azonban 25 évre, vagy még korábbra nyúlnak vissza.
A vezérigazgató szerint "morális kötelessége", hogy segítsen és energiái "120 százalékát a segélyezésre" fordítsa.
Bakonyi tagadta, hogy a zagytározó falán a tragédiát megelőző napokban vagy hetekben repedés lett volna. Elmondta, hogy ő nem látta Vadvédelmi Világalap (WWF) által állítólag júniusban készített felvételt, amely azt mutatta, hogy a vörösiszap egy közeli mezőre szivárgott volna.
Tagadta azt is, hogy a kilenc emberéletet követelő tragédia a tározó túlterhelésének, vagy a dolgozók nem megfelelő bérezésének a következménye lett volna. Bakonyi fenntartotta, hogy a szerencsétlenséget senki sem láthatta előre. "Csak terrortámadásként képzelhette el bárki, hogy ez megtörténhet" - mondta a MAL-vezér, aki szerint a cégének van "egy elképzelése" arról, hogy mi okozta az iszapömlést, de ameddig a hatóságok nem zárják le a nyomozást, addig erről nem nyilatkoznak.
(FH nyomán)