Elkészültek az elsődleges szakértői vélemények az iszap-katasztrófa okairól, melyeket a MAL Zrt. által felkért talajmechanikai szakemberek készítettek – tudta meg a Blikk. Ezekben két szakértő állítja: a föld belsejében történt talajtörés okozhatta a tragédiát.
– Valóban született két előzetes vélemény, amelyekben a talaj mozgását és összetételét vizsgálták. Ezek még nem véglegesek, hiszen ahhoz több fúrást és elemzéseket el kell elvégezni – magyarázta dr. Ruttner György ügyvéd, a MAL Zrt. tulajdonosainak jogi képviselője.
A szakértői véleményekben szerepel, hogy az 1990 és 1994 között épített 4 kilométer hosszú, majd 2001-ben átadott további 3,3 kilométer hosszú tízes számú tározót körülvevő résfal, mely arra volt hivatott, hogy felfogja a szivárgást, gyakorlatilag „beterelte” a csapadékvizet a gátfal alá.
Ez átáztatta az agyagos talajt, és a talajrétegek egymáson elcsúsztak, így talajtörés jött létre. Ez gyakorlatilag magával rántotta a gátat - magyarázkodnak.
(Blikk nyomán)





