A vörösiszap-katasztrófa okainak feltárása mellett az egyéb anomáliákra is kiterjed majd a vizsgálóbizottság munkája - mondta Kepli Lajos jobbikos képviselő kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy etikátlannak tartja a Magyar György ügyvédi irodája által a jogi képviseletért meghatározott díjakat, amelyekről a sajtó számolt be.
Az ellenzéki képviselő hétfőn közölte, hogy a parlament alkotmányügyi bizottsága nagy többséggel támogatta a Jobbik vizsgálóbizottság létrehozására tett kezdeményezését a kolontári üggyel összefüggésben.
Kepli Lajos felidézte, hogy már a katasztrófa másnapján a Devecserben tartott lakossági fórumon azt ajánlották az embereknek, hogy Magyar György ügyvédi irodájával kössenek szerződést, más szóba sem került.
Ezt követően egy újabb lakossági fórumon az hangzott el, hogy az embereknek semmit nem kell fizetniük, mert a károkozó állja majd a költségeket. A kiküldött szerződésekből azonban az derült ki, hogy ha valaki még a kártérítés kifizetése előtt felmondja az ügyvédi megbízásokat, akkor az addig elvégzett munkát ötvenezer forintos órabérrel számlázzák ki, ha pedig nyernek a kártérítési pert, akkor az odaítélt összeg 13 százalékáét kell kifizetni - mutatott rá.
A jobbikos képviselő úgy fogalmazott: ez nem igazán méltányos azokkal az emberekkel szemben, akik mindenüket elveszítették. Úgy tűnik, amint a katasztrófa bekövetkezett, rátelepült az ügyvédi iroda a károsultakra, és próbálja őket minél jobban kihasználni. Ez nem etikus - mondta az ellenzéki politikus.
(MTI)