Hoppon marad a felvásárló
Érvénytelennek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság is a sukorói King’s City kaszinóberuházás egyik befektetőjének, Joav Blumnak sukorói lakcímét, s helybenhagyta az ügyben hozott első- és másodfokú döntéseket, illetve a Fejér Megyei Bíróság ítéletét – közölte a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője csütörtökön.
Balogh Ibolya tájékoztatása szerint a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen nincs további jogorvoslati lehetősége az izraeli üzletembernek. Az előzményekről elmondta: a Fejér Megyei Főügyészség tavaly tavasszal megkereséssel fordult a sukorói jegyzőhöz, s felkérte, állapítsa meg, hogy Joav Blum életvitelszerűen lakik-e a Kiss utca 5. szám alatti ingatlanban, amit állandó lakóhelyeként jelentett be. Továbbá nyomozást rendelt el közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt, mert a feltárt adatok szerint a sukorói ingatlanra csereszerződést kötő üzletember a bejelentkezéskor nem lakott életvitelszerűen az általa bejelentett sukorói címen.
A jegyző megállapította, hogy Joav Blum nem használja otthonaként az ingatlant, ezért a bejelentett lakcím érvénytelen. Intézkedett arról is, hogy a nyilvántartásban a lakcím fiktív jelzéssel szerepeljen, „s a hatósági igazolvány érvénytelenségének ténye bejegyzésre kerüljön” – mondta a hivatalvezető. Ez a tény azért is fontos, „mert az életvitelszerű tartózkodás alapvetően határozza meg az ingatlancsere érvényességét vagy érvénytelenségét” – tette hozzá Balogh Ibolya.
Joav Blum jogi képviselője fellebbezett a sukorói jegyző határozata ellen. Az ügy a közigazgatási hivatalhoz került, amely helybenhagyta az első fokon született határozatot, s megállapította, hogy az minden tekintetben jogszerű volt. Joav Blum azt követően keresettel élt a Fejér Megyei Bíróságnál, arra hivatkozva, hogy a sukorói jegyző nem tárta fel teljes egészében a tényállást, nem tájékozódott a helyszínen arról, hogy valóban az említett ingatlanban él-e, s kérte a határozatok hatályon kívül helyezését. Miután a megyei bíróság sem neki adott igazat, a bírósági ítéletben foglaltak ellen Joav Blum felülvizsgálati kérelmet adott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely ezen a héten döntött az ügyben. Balogh Ibolya hangsúlyozta: az ügy lefolytatására a közigazgatási hivatal nem kért fel ügyvédi irodát, a szükséges feladatokat a hivatal munkatársai látták el.
A közokirat-hamisítás a Sukoróra tervezett kaszinóberuházással kapcsolatos. A telekcsereügylet alapozta volna meg a King’City elnevezésű beruházást. A korábban állami tulajdonban levő üres területhez az egyik befektető, Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserébe a magyar államnak a Pest megyében levő, összesen 183 hektárnyi gyümölcsösét. A telekcsere-szerződés érvénytelenségének megállapítására és a szerződést megelőző eredeti állapot helyreállítására polgári per folyik a Fejér Megyei Bíróságon, amelyben a magyar államot felperesként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviseli. A per februárban kezdődött, a következő tárgyalás novemberben lesz.
(MTI)