A parlamenti pártok közül az MSZP-nek van a legkevesebb erkölcsi alapja mások emberi méltóságára hivatkozni.
Soraikban, holdudvarukban még ma is számtalan olyan személy található, akik Magyarországot tragikus morális és gazdasági helyzetbe hozták. Közéjük sorolható Gyurcsány Ferenc, illetőleg az a Hunvald György is, aki ellen a múlt héten emeltek vádat különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármesterről épp a mai napon derült ki: Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója megígérte neki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen elsikálja ügyét, mert enélkül "nem lehet normálisan hogyhívjákolni".
Biztosak vagyunk benne, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, ezért hirdettük meg választási programunkban a teljes elszámoltatást, ezért küzdünk továbbra is az Országgyűlésben. Azt javasoljuk Mesterházy Attilának: a saját pár tjában kezdjen takarítani, és sürgősen szabaduljon meg gyanúsítottá vált párt- és képviselőtársaitól. Emlékeztetőül csak néhány név és kifejezés, amelyekről már minden embernek a rendkívül súlyos botrányok jutnak eszébe: Zuschlag, Hagyó, Kulcsár, Kabai Károly, Szilvásy, BKV, Terézváros, Erzsébetváros, Sukoró, Nokia-doboz, Fittelina, Nomentana, Szalay utca, tatai edzőtábor, Őszöd, off-shore, Hajdú-Bét, megfigyelések, szemkilövetés, MSZP.
A takarítást pedig szó szerint is veheti Mesterházy Attila, mivel a parlamenti ülések után padsoraik borzalmas látványt nyújtanak: azok a képviselők, akik összegyűrt papírokat és egyéb, feleslegessé vált hulladékot hajítanak el, azok a rendszerető magyar emberekre dobnak szemetet!
Vona Gábor a Jobbik elnöke
(Kuruc.info)