Ma reggel 8 óra 15 perckor az MR1 180 perc című műsorában drámai fordulatot vett egy ártatlannak induló riport. Bálint István műsorvezető a legálisan is beinduló csernobili turizmussal kapcsolatban kérdezte volna Jászberényi Sándor újságírót, aki azonban a válaszadás előtt kijelentette, hogy egy perces hallgatással szeretné kifejezni szolidaritását Bogár Zsolttal és Mong Attilával, illetve ezzel tiltakozna az új médiatörvénnyel szemben.
 
 
Bálint István nem engedte, hogy vendége nyilvánosan hallgasson, Jászberényi pedig csak az egy perces csend után lett volna hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésre. Rövid vita után megszólalt az MR1 szignálja, majd folytatódott a műsor - Jászberényi nélkül.
Egy hete Mong Attila - Bogár Zsolt szerkesztővel közösen - tiltakozott csenddel a médiatörvény ellen ugyanebben a műsorban. Mong a következőket mondta a 180 percben reggel hat óra után: "Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből - egy perc csend."
(HVG nyomán)