A kormány a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló rendeletének módosításával megerősítette azokat a lakás-takarékpénztári törvényi előírásokat, amelyek kimondják, mikor nem kell visszafizetni az állami támogatást, ezzel azonban érdemi változásra nem került sor – a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent módosítás szerint.
A kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben egy 26 oldalas rendeletben módosítja több pénzügyi tárgyú rendeletét. Ezek egyike a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló jogszabály, amely szorosan kötődik a lakás-takarékpénztári törvényhez. Miután ez utóbbi egyes részei az idei módosításssal átszámozódtak, ezt át kellett vezetni a kormányrendeleten is. Ezek azonban csak technikai változások.
Így nem változott az a szabály, hogy aki a lakás-takarékpénztárban nyolc évig takarékoskodott, megtarthatja az addig kapott állami támogatást akkor is, ha a megtakarítását nem lakáscélra használja fel. Hasonlóan nem kell visszafizetni az állami támogatást annak, aki négy évig takarékoskodott a pénztárban, és nem lakáscélra veszi igénybe az összegyűlt pénzt, amennyiben a takarékoskodó vagy a házastársa meghal, megrokkan, illetve a takarékoskodó több mint egy éve munkanélküli.
(MTI)