Index-videó a fajtársak performanszáról:
Több ezren (a helyszínen lévő rendőrök szerint állítólag tízezren) vettek részt a Kossuth téren a Parlament előtt a médiatörvény ellen szervezett civil megmozduláson. A Kossuth tér közepe megtelt a Parlament főkapuja előtt. Vannak, akik piros-fekete anarchista zászlóval jöttek, a Greenpeace „A környezetvédelemhez is szabad sajtó kell” feliratú transzparenst hozott.
Az elsőként felszólaló Bakács Tibor szabadságharcosoknak szólította a jelenlévőket, Busa Pista rappelt, egy fiatalember egy pártok felett álló civil mozgalom létrehozását jelentette be. Egy magát antifasisztának nevező bácsi "törvénysértő választásról" szóló röpcédulákat osztogatott.
A tiltakozás kiáltványát Gryllus Dorka színész olvasta fel.
Bródy János azt mondta, ami ma Magyarországon születőben van, az a Kádár-rendszerhez hasonlít. Majd elénekelte az erre az alkalomra mindig aktuális Sárga Rózsát, majd jött a "Ha én rózsa volnék" is.
Magyarországon Pécsen már volt egy tiltakozó menet délután, a mostani tüntetéssel egy időben Bécsben, Varsóban és Berlinben is szerveztek tiltakozást a magyar nagykövetségek elé.
(Hírszerző nyomán)