Hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöke szerdán.
Gaál Szabolcs Barna budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már 2005-ben is felmerült az ingatlan eladása, és több szabálysértést is elkövettek az eljárásban.
Az eseményen több dokumentumot is bemutattak, amelyek – mint Gaál Szabolcs Barna hangsúlyozta – bűncselekmény gyanúját támasztják alá: egyebek mellett Székely Árpád egykori moszkvai nagykövet 2005. novemberi levelét, amelyben tájékoztatja a Külügyminisztérium akkori közigazgatási államtitkárát, Horváthné Fekszi Mártát arról, hogy az ingatlan értékesítéséről tárgyal egy befektetői csoporttal.
Bemutatták továbbá Horváthné Fekszi Márta tavaly év végéig titkos rejtjeltáviratát, amelyben módosításokat kért az ingatlan eladásának szerződéstervezetével kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a nagykövet senkivel ne „kommunikálja” ezt az ügyet.
(MTI)