Országos kampányba kezd a Jobbik a magyar termőföld és ivóvízkincs megvédése érdekében, az úgynevezett zsebszerződések ellen - jelentette be szombaton sajtótájékoztatóján Bana Tibor országgyűlési képviselő, a párt Vas megyei szervezetének elnöke.
Folyamatosan nyomást kívánunk gyakorolni a kormányra és a kormánypártokra annak érdekében, hogy kétharmados többségével élve tegyen konkrét lépéseket a termőföldek és az ivóvízkincs megóvása, magyar tulajdonban tartása érdekében - mondta.
A párt szakértőkkel vizsgálja a zsebszerződések ügyét, az országot járva felkeresik az érintetteket, megvizsgálják azokat a jogszabályi lehetőségeket, amelyekkel a jelenlegi jogszabályi keretek között is fel lehet lépni a földtulajdon átjátszása ellen, és javaslatokat tesznek új jogszabályok megalkotására - fűzte hozzá.
Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke elmondta: eddig legalább két tucat formáját sikerült feltárniuk azoknak a módszereknek, amelyekkel külföldiek a törvény tiltása ellenére termőföldtulajdonhoz juthatnak.
Magyarország 87 százaléka termőterület, miközben az Európai Unióban ez az arány 27 százalék, világméretekben pedig 10 százalék alatti. A 87 százalék 7,7 millió hektárt jelent, amelyből az osztrák agrárkamara legfrissebb adatai szerint már 2 millió hektár az osztrákok kezén van, ha ehhez hozzávesszük a más országokban élő külföldiek érdekeltségeit is, ez az arány már eléri a 3 millió hektárt is - mondta a képviselő.
(MTI)