Szakértőket hallgatott meg a bíróság az emberölés előkészületének bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter vállalkozó és 12 társa büntetőperének keddi tárgyalásán.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla két szakértőt hallgatott meg, az egyiket egy budapesti hotel parkolójában okozott tűzzel kapcsolatban. A vád szerint Tasnádi Péter megbízásából felgyújtottak egy autót a Hotel Hélia parkolójában 2004 augusztusában, és emiatt öt másik autó is megrongálódott. A szakértő szerint a tűz még jobban továbbterjedhetett volna, ha a tűzoltóknak csak később sikerült volna beavatkozniuk. A másik szakértőt számlákkal kapcsolatban hallgatták meg.
Tasnádi Péter felszólalt a tárgyaláson, és arról beszélt: a hatóságok, a rendőrség és az ügyészség nem tartottak be bizonyos törvényi előírásokat az ügye kapcsán, az elsőfokú bíróság nem járt el körültekintőn a tények feltárásánál, és „légből kapott” állításokkal kívánják bizonyítani, hogy ő bűncselekményeket követett el. Hangsúlyozta: soha nem adott megbízást senkinek a megölésére, bár megtorolt egy-két sértést, de maximum „verekedéssel”.
Tasnádi Péter szólt arról is, már tizenkét éve van büntetőeljárás alatt, és ez óriási megterhelést jelent számára. A per június 22-én folytatódik.
Az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2001-től 2007 végéig – személyes sérelmei megtorlásaként – bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon. A célpontok között volt Tasnádi volt felesége és annak élettársa, a felesége ügyvédje, valamint anyósa is, akit maró anyaggal öntöttek le. A Fővárosi Bíróság a vállalkozót 2009. május 12-én – első fokon – hat év börtönbüntetésre és 6 millió 300 ezer forintos vagyon­elkobzásra ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közügyektől.
Tasnádi Pétert a bíróság bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett, kétrendbeli emberölés előkészületében és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A nem jogerős ítélet szerint a vállalkozó ezek mellett bűnös felbujtóként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, közveszéllyel való fenyegetés, rongálás, sikkasztás, csalás, magánokirat-hamisítás, garázdaság, közveszélyokozás, zsarolás, súlyos testi sértés kísérlete és lopás elkövetése miatt. A bűncselekmények nagy részét Tasnádi Péter felbujtóként követte el.
Az elsőfokú bíróság a vádlottak közül kettőt mentett fel teljesen, köztük Tasnádi Tamást, a vállalkozó fiát. Az akkori döntés ellen az ügyész és a vádlottak védői is fellebbeztek.
(MTI)