Egyelőre három ingatlanjától kénytelen megválni a Pest megyei önkormányzat, hogy törleszthesse négymilliárd forintos adósságát, további két ingatlanjára pedig jelzálogot jegyeztetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tudta meg kedden a megyeháza sajtófőnökétől az MTI.
Ambrus András elmondta, hogy Pest megye pénzügyi helyzete tavasz óta nem változott: továbbra is 4 milliárd forintnyi adósságot kellene törlesztenie, de folyamatosan csökkenő bevételeikből még 56 intézményük fenntartására is alig futja (legnagyobb hitelezőként a közétkeztetést végző HunGast Kft. húsvét előtt éppen a jelentős tartozás miatt állította le a főzést a megye több középiskolájában, illetve szociális intézményében; a szerződésbontásról jelenleg is folynak a tárgyalások).
A megyei közgyűlés döntése értelmében az intézményi kiadások erőteljes visszafogásával (például feladatok összevonásával), a kihasználatlan ingatlanok eladásával, valamint központi források megszerzésével próbálnak takarékoskodni, illetve pénzt szerezni - tette hozzá a sajtófőnök, hangsúlyozva: a közgyűlési tagok közül továbbra is csak a főállásúak jutnak hozzá havi járandóságukhoz, a többiek nem. A megye 2,5 milliárd forintra nyújtott be igényt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázaton, de a döntés egyre csak húzódik (eddig csupán kétszer 180 milliós visszafizetendő bértámogatáshoz sikerült hozzájutni), ezért a nagyobb értékű, kihasználatlan ingatlanjaitól igyekszik gyorsan megszabadulni a megyeháza - magyarázta Ambrus András.
A volt Rókus kórház fővárosi, Tárogató úti ingatlan-együttesét, amelynek becsült értéke 800 millió-1 milliárd forint között van, évek óta hiába hirdetik, pályáztatják, ezért a közgyűlés legutóbbi ülésén döntött a 221 négyzetméteres tóalmási és a 326 négyzetméteres ráckevei ingatlan eladásáról is. Az előbbi körülbelül 14, az utóbbi 20 milliót érhet. Két további épületre jelzálogot jegyeztetett be a NAV a megyei önkormányzat 191 millió forintot meghaladó adótartozása miatt (mely kiegészül a június 20-ai adóbevallásban szereplő újabb tétellel): az önkormányzat több mint 2 ezer négyzetméteres fonyódi üdülőjére és egy 900 négyzetméteres budapesti, Építész utcai ingatlanra (a megyei katasztrófavédelem volt irodáira. A két ingatlan becsült összértéke körülbelül 260 millió forint - közölte az önkormányzat sajtófőnöke.
(MTI)