Jövő évig további 30-40 forinttal is emelkedhet a gázolaj ára akkor is, ha nem jön forintgyengülés.
Akár 430-440 forintig is drágulhat januárra, mondta kedden a parlamentben Kovács Tibor, az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s tagja. A politikus a jövő évi adótörvények általános vitájában azt mondta, mindez jelentős versenyhátrányt okozhat a hazai vállalkozásoknak a környező államok cégeihez képest. Kovács szerint a drágulást az adóemelések okozzák.
– Az üzemanyagárak bármikor emelkedhetnek rövid távon 5-6 százalékkal, így nehéz megbecsülni, mennyi lesz akár 2-3 hónap múlva – mondta Radisov Máté közgazdász. – A kőolaj ára és a forint-dollár árfolyama nagy mozgásokra képes. Az árfolyamgyengülés, illetve az áremelkedés mértéke körülbelül fele részben szinte azonnal kihat a hazai árakra is. Így ha a kőolajtermékek a világpiacon például tíz százalékkal drágulnak, úgy a magyar fogyasztóknak egy-két héttel később mintegy öt százalékkal kell többet fizetniük.
Radisov szerint a gázolaj mostani ára 401 forint. Ha az árfolyamok változatlanok, ez az ár novemberre 16 forinttal 417 forintra ugrik, mert a kormány jövedéki adót emel. Januártól pedig a 417 forintos ár is 424 forintra nőne, mert a 25 forintos áfakulcs 27 százalékosra emelése újabb 1,6 százalékos drágulást hoz.
(Blikk)