Szerda délután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Tiszaújvárosban történt iskolai késelés elkövetőjét - közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. A rendőrség az MTI kérdésére megerősítette: a könnyebben megsérült diák a bűncselekmény gyanúsítottja.


Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák.
A Borsod megyei kórház közlése szerint a súlyosan megsérült fiú állapotáról a szülők kérésére nem adhatnak részletes tájékoztatást.
A rendőrségi szóvivő az előzmények kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a rendőrségre érkezett bejelentés úgy szólt, november 16-án délelőtt egy tiszaújvárosi középiskola első emeleti mosdóhelyiségében egy fiú megszúrta két társát. Az előzetes helyszíni orvosi adatok szerint egy 14 éves fiú könnyebben sérült, társát, egy 13 éves fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.
A vizsgálat során a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekménynek valójában csak egy sértettje van. "Az ügy vizsgálatának kezdeti stádiumában még könnyebb kézsérülésekkel szereplő 14 éves fiú ugyanis később ellentmondásba keveredett, majd végül gyanúsítottként hallgatták ki" - hangsúlyozta a szóvivő, hozzáfűzve, hogy részletes, beismerő vallomás tett. A bűncselekmény elkövetési eszközét a hatóság megtalálta és lefoglalta.
Az ügy gyanúsítottja vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére őt egy számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérlete miatt folytatott eljárásban a jó családi körülmények között elő, helyi fiút gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vételéről határozott.
A rendőrség - a cselekmény tárgyi súlyára és a bűnismétlés veszélyére tekintettel - kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását - mondta el Gaskó Bertalan.
A Blikk legfrissebb cikke: Videojátékba képzelte magát, ezért késelt
„Teljesen úgy éreztem, mintha játékban lennék" – mondta az a fiatal, aki szerdán délután késsel súlyosan megsebesített egy tizenhárom éves fiatal fiút, Sz. Bencét.
Mint azt korábban megírtuk, az eset egy tiszaújvárosi iskola mosdójában történt. B. Krisztián többször nyakon és háton szúrta Bencét, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A rendőrség akkor még három érintettről beszélt, ám később kiderült, hogy a könnyebben megsérült fiú Krisztián követte el a bűncselekményt.
A fiút szerda délután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, majd később őrizetbe vette. Krisztián először tagadott mindent, majd önhibájából ellentmondásba keveredett, így kénytelen volt részletes, beismerő vallomás tenni.
Elmondta, hogy a Counter Strike elnevezésű számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.
A jó családi körülmények között elő, helyi fiút emberölés kísérletével gyanúsítják. Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák.
A korábbi hírek és frissítések:
Megszúrta két társát egy fiú a Borsod megyei Tiszaújváros egyik középiskolájában - erősítette meg az MTI információját szerdán a megyei rendőr-főkapitányság.
A fiú az iskola mosdójában szúrt meg egy 13 éves és egy 14 éves diákot. A 13 éves fiú súlyosan megsérült, őt mentőhelikopterrel vitték kórházba, míg a 14 éves fiú könnyebb sérüléseket szenvedett.
Eddig tisztázatlan körülmények között történt az eset, a helyszínelés jelenleg is tart.
Frissítés#1: Súlyos, életveszélyes állapotban van az a tizenéves fiú, akit a társa szúrt meg Tiszaújváros középiskolájában. A fiút jelenleg a megyei kórházban műtik - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A késelés az Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium épületében történt szerda délelőtt.

Diákok állnak a középiskola előtt, ahol a késelés történt
Frissítés#2: A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, az iskola diákjai úgy tudják, hogy egy körömi iskolatársuk volt az, akit a rendőrök az autóbuszról állítottak elő - írja a Borsod Online. (Köröm község súlyosan cigányfertőzött, ott már a kormány kedvenc népcsoportja képezi a többséget, így egyre valószínűbb, hogy igaznak bizonyult gyanúnk: ezúttal is cigány szúrt - a szerk.)
A gyerekek elmondása szerint ez a körömi fiatal nem akarta beengedni társait a mosdóba a 3. óra előtti szünetben, mert – állítják a gyerekek – valamilyen kábítószert fogyasztott. Amikor ennek ellenére be akart menni a kisebbik fiú, akkor vágta meg a nyakát és szúrta hátba.
Frissítés#3: A középiskola tanulóit délben engedték ki az iskolából, előtte azonban a rendőrök valamennyiük csomagjait átvizsgálták, a vágószerszám után kutatva. A helyszínen szerzett értesülések szerint a késelő fiatalt a nyomozók a Köröm felé tartó autóbuszon fogták el, de ezt dr. Gaskó Bertalan, az ügyben eljáró megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője határozottan cáfolta. Mint a szóvivő elmondta, az elkövető beazonosítása jelenleg is zajlik - írja ugyancsak a Borsod Online.
A bűncselekmény indítékai egyelőre homályosak. A középiskolából távozó diákok elmondták, hogy a súlyosan sérül tizenhárom éves Bence bátyja is a középiskolába jár. A fiú szelíd, „a légynek se tudna ártani”, mondta Frigyes, aki együtt jár vele zeneiskolába. Mint Viki hozzátette, a második óra utáni szünet végén hallották, mi történt. Az iskola félemeletén lévő fiúmosdóban tartózkodott a későbbi támadó, de a többieket nem akarta beengedni. A gyerekek úgy hallották, ennek az volt az oka, hogy „be volt tépve”, vagyis kábítószer hatása alatt állt, mikor azonban a másik két fiú mégis be akart menni a mosdóba, az elkövető késével a Bence nyakába vágott, majd hátba döfte, ezt követően a kezén megsebesítette a másik fiút is. A Bencét ért sérülés szerencsére mind a nyaki artériát, mind a légcsövet elkerülte. Egy másik verzió szerint a támadó nem az iskola tanulója volt, "csak" táskát lopni érkezett az intézménybe, azonban a két fiú megzavarta. A hatóságok lapzártáig egyik verziót sem erősítették meg.
Frissítés#4: Az Észak-Magyarországnak az egyik ott tanuló diák mesélt az esetről: „Nem láttam, mi történt, csak azt tudom, hogy az életéért könyörgött az egyik megszúrt fiú. Azt kiabálta: meg fognak ölni.” A tanuló azt is elmondta: az eset után a diákok közel 3 órán keresztül nem hagyhatták el a tantermüket, de még a mobiltelefont is ki kellett kapcsolniuk. A rendőrök az egyik szemtanúval járták körbe az osztályokat – sorolta.
Azt is elmondta: látták, hogy megérkezik a mentő, majd az iskola udvarára leszáll a mentőhelikopter, és elviszik az egyik sérültet. Akik látták az esetet, azt mondták – sorolta a középiskolás –, hogy az egyik megszúrt fiú először a saját lábán tudott menni, de fogta a nyakát, ahol a szúrás érte.
A diák arról is beszélt, hogy mindenkit megdöbbentett az eset, azt gondolták, náluk ilyen nem történhet meg. Semmilyen előzménye nem volt, soha nem volt konfliktus az iskolában – mondta. „Ezek után félünk, szörnyű, ami történt…” – tette hozzá.
Frissítés#5: A Blikk cikke: Drogos diák késelte meg Bencét és Krisztiánt
Drogozáson kapták az iskolai vécében, azért szúrhatta meg Sz. Bencét (13) és B. Krisztiánt (14) egy diáktársuk tegnap délelőtt fél tíz tájban – legalábbis ez a verzió terjedt a diákok közt tegnap a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnáziumban.
Bence és Krisztián a második óra után indult a mosdóba, ahová azonban a későbbi késelő nem akarta beengedni őket. Mikor a két fiú mégis bement, a harmadik gyerek kést rántott, és beléjük mártotta a pengét. Bencét támadója nyakon és kétszer hátba szúrta a vécében, Krisztián csak könnyebben, a kezén sérült meg.
Az iskolában eközben 800 diák ült értetlenül az osztálytermekben, mobiltelefonjaikat elvették. Délben kezdték az első tanulókat kiengedni az iskola épületéből. Minél több gyerek lépett ki tegnap az iskola kapuján, annál több forgatókönyv született a rémségek magyarázatául. Volt, aki a drogos verziót erősítette, más szerint az egyik megszúrt fiú mobilját akarta elvenni a támadó.
A rendőrség lapzártáig nem állt elő gyanúsítottal, noha felröppent a hír, hogy a közeli faluba, Körömre induló buszon elkapták a késelőt. Aztán kiderült: minden baseballsapkás, kapucnis gyereket gyanúsnak találtak a rendőrök, többeket begyűjtöttek, majd elengedték őket. A rendőrség este még mindig kereste az iskolából rejtélyes módon kereket oldó támadót: erre utalt, hogy délután négykor még csak annyit mondtak a Blikk kérdésére: „az elkövető felkutatása folyamatban van".

B. Krisztián
A könnyebb sérült B. Krisztián az édesanyja elmondása szerint közel hat órával a támadás után még mindig a rendőrségen ült.
– Fényképeket mutatnak neki, hátha be tudja azonosítani a támadót – mondta az édesanyja.
– Hogy jöjjek be holnap, hiszen azt sem tudják ki volt a késelő? – kérdezte kétségbeesetten az egyik Blikknek nyilatkozó diák, Balogh Máté (18).

Sz. Bence (13)
Bencét a mentők helikopterrel vitték a miskolci kórházba.
– Súlyos, életveszélyes állapotban van a fiú – mindössze ennyit árult el állapotáról tegnap dr. Csiba Gábor, a miskolci kórház főigazgatója, aki a szülők kérésére hírzárlatot rendelt el az intézményben.
A diákok nem hiszik, hogy Bence provokálta volna a késes diákot: a légynek sem tudna ártani, szelíd és visszahúzódó, így jellemezték iskolatársai.
 
Frissítés#6: A szerdán vélelmezettekkel szemben nem egy támadó és két áldozat, hanem két támadó volt a tiszaújvárosi gimnáziumban történt késelésnél. A támadás könnyebb sérültje, a kezén megvágott 14 éves fiú azt mondta a rendőröknek, ő keveredett konfliktusba a súlyos sérülttel, a késelő pedig a barátja volt - írja a Magyar Nemzet.
Egy táska miatti nézeteltérés fajult késelésbe a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnáziumban a Magyar Nemzet értesülései szerint. Szerdán az iskola egyik körömi diákja nyakon és hátba szúrta egyik 13 éves iskolatársát, egy másikat pedig a kezén megvágott (itt tehát ismét megerősítik, hogy körömi, azaz szinte biztosan cigány, aki szúrt - a szerk.).
A Borsod Online szerdai információi szerint a késelő fiú nem akarta beengedni az áldozatát a vécébe, és ezért szúrhatott, a Magyar Nemzet viszont a támadás másik sérültjétől más történetet halott.
A kezén megvágott 14 éves fiú elmondása szerint ő felejtette a vécében a táskáját, amiért vissza akart menni, ekkor keveredett dulakodásba a későbbi áldozattal. A kezén megvágott fiú állítása szerint a késelő az ő barátja volt, aki a segítségére sietett. Dulakodás közben elővette a kését, megszurkálta a 13 éves áldozatot, de közben magát és barátját is megvágta.
A 13 éves fiút súlyos sérülésekkel szállították mentőhelikopterrel a miskolci kórházba. Állapota stabil. A Magyar Nemzet értesülései szerint a nyakát ért szúrás centikkel kerülte el nyaki ütőerét.
(MTI - Boon - MN - Index nyomán, kép: MTI - Blikk)