Lavinát indított el a Blikk H1N1-es cikke. Az influenza elleni oltás szövődményeitől lassan megbénuló Veronika esete, mint kiderült, nem egyedi.
Az ország minden pontjáról jelentkeznek sorstársai, akik 2009 óta küzdenek az életükért. Közülük az egyik Martin, akinek orvosi papírjaiból kiderül, a vele történtek egyértelműen a H1N1 elleni oltás miatt alakultak ki.
– A fiam alig egy héttel az oltás után fájlalta a lábát, az izmait, az orvosok nem tudták, hogy mi a baj. Két nappal később teljesen lebénult a gyerek, addigra már a Szent László Kórházban feküdt. Szerencsére az orvosoknak köszönhetően a bénulás megszűnt az idő elmúltával, de a látása sajnos egyre rosszabb. Kettős látása van, ami ugyancsak az oltás szövődményeként lépett fel – panaszolta a Blikknek B. Gáborné, az édesanya, aki anno azért adatta be az oltást fiának, mert állítja: rábeszélték a gyerek iskolájában.
Miután az aggódó szülő néhány hete olvasott a Blikkben Újszásziné Veronikáról, úgy döntött, megkeresi az ügyvédet, Lichy Józsefet. A jogász kártérítési pert indít a gyógyszer forgalmazója ellen.
– A kisfiú problémája nem egyedi, eddig húszan jelentkeztek nálam, akik bizonyíthatóan a H1N1 elleni oltás miatt szenvedtek tartós, vagy maradandó károsodást. A számuk napról napra nő. A perben mindannyiuk érdekeit képviselni fogom – nyilatkozta az ügyvéd, aki több orvos szakértővel is felvette a kapcsolatot.
(Blikk)