Az egyházügyi törvény elfogadása ellen tartottak figyelemfelhívó demonstrációt "keresztény evangéliumi egyházak" (legalábbis az MTI megfogalmazásában) pénteken Budapesten a Kossuth téren.
A mintegy kétszáz demonstráló előtt a gyülekezeti vezetők azt hangoztatták, hogy a törvény diszkriminatív, s ki kell állni a lelkiismereti és vallásszabadság mellett. Elmondták, a törvényjavaslat ismét szektásként kezeli őket, nem ismeri el felekezetüket. A demonstráción a Kossuth-szobor előtt felállított színpadon a "lelkészek" "igét hirdettek", valamint zenészek keresztény dalokat játszottak.
A mintegy háromórás rendezvény végén Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke a demonstrálók előtt azt mondta: akik a törvényt megszavazzák, azok nincsenek velük; azok ellenük vannak. A kormány az ügyben nem tartott egyeztetést, "diktálnak nekünk, s ezt (...) diktatúrának szokták nevezni" - fogalmazott. A demonstráción megjelent Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

Iványi, a cigánybűnözők oltalmazó télapója Horváth Áládárral
A parlamenti zárószavazásra váró egyházügyi törvényjavaslat a Magyar Katolikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat, a Magyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (Statusquo Ante), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséget, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegyét, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátust, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyházat, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegyét, az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéjét, a Magyar Unitárius Egyházat, a Magyarországi Baptista Egyházat és a Hit Gyülekezetét sorolja fel az Országgyűlés által elismert magyarországi "egyházak" között.
(MTI nyomán)