„Dr. Mokrai Mihály Miskolcon, 1966. május 16. napján született. Családjával Miskolcon él. Két gyermeke van, Mihály és Máté, akikre nagyon büszke.” Így kezdődik Miskolc egyik fő szocialistájának, a város ex-alpolgármesterének képviselői bemutatkozása.
Az egyik büszkesége, „Misi”, ma már celebként ünnepelteti magát a Facebookon, miután sikerült egy perc alatt kimerítenie a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt csakúgy, mint a közúti veszélyeztetés bűncselekményét, amikor egy felvétel tanúsága szerint egy villamos ütközőjén ökörködött, majd a sínre vetette magát.


A felvétel:
Persze nyilván nem véletlenül ilyen bátor a 16 éves ifjú szocialista, hanem mert látja apja példáját. Annak az apának a múltját és jelenét, aki Miskolc alpolgármestereként tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy ma a borsodi megyeszékhely 32 milliárdos adósságával a túlélésért küzd egyre kevesebb reménnyel, miközben Mokrai apuka a belvárosban húzza fel ki tudja, milyen pénzből (nyilván nem alpolgármesteri fizetéséből) hírhedt „neogót” villáját.

Teheti mindezt szabadlábon, hisz Dr. Mokrai az elmúlt évekért nem börtönben csücsül, hanem a miskolci közgyűlés első sorában röhög a képünkbe, amikor keressük a város ellopott vagyonát. A kis Misi ezt látta, ebben szocializálódott.
Ő nem a törvények tiszteletét, a szabályok betartását tekinti követendő normának, hanem azok áthágását, majd büszke propagálását. Ez az atyai minta. Persze ez még lehetne a Mokrai család magánügye.
Az viszont már nem, amikor az érintett közlekedési vállalat prominense (a beszédes nevű Braun Csaba - a szerk.) arra hivatkozva ejti a feljelentést, hogy a tettes nem azonosítható be, noha ez az utca emberének két gombnyomással sikerül. Ez a „vezetői” cinkos magatartás újfent azt üzeni a társadalomnak, hogy a politikusnak és rokonainak mindent, vagy legalábbis többet szabad, mint másoknak, olyannyira, hogy ezt egy vállalati előjáró a képünkbe is meri nyilatkozni. És pont ez az, ami arra ösztönzi a Misi-féléket, hogy ha majd egyszer őket is oda sodorja a generációs kapcsolatrendszer, ahol apuci ül, pont ugyanúgy viszonyuljanak a törvényekhez, mint szüleik.
S lesz a „csintalan” celebből dörzsölt és pofátlan politikusbűnöző, aki beazonosítható, de felelősségre nem vonható.
„Misinek” két napja van letérni az atyai útról. Ha nem teszi, megtesszük a feljelentést az ő érdekében.
Miskolci Jobbik