Az új magyar jegybanktörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott uniós érvek között vannak olyanok, amelyekkel egyetért a magyar kormány - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor sajnálja a magyarokat, mert "az elmúlt 8-10 év okkal tette őket bizalmatlanná, a hírek össze-vissza csapdosnak, könnyű pánikot kelteni". Megerősítette, hogy nincsenek a hiteltárgyalásokkal kapcsolatban még konkrétumok, és hogy az országnak szüksége van a biztonsági hitelkeretre.
Orbán péntek reggel a Fellegi-Lagarde találkozóval kapcsolatban azt mondta: folyamatos kapcsolatban van a nemzeti fejlesztési miniszterrel, a tegnap éjszakai találkozó előtt beszélt utoljára Fellegi Tamással, de tudta, hogy mi fog ott történni. Megerősítette, hogy nincsenek a hiteltárgyalásokkal kapcsolatban még konkrétumok, csak találgatások vannak.
Az IMF-ről azt mondta: ez egy nemzetközi pénzintézet, amelynek mi is tagjai vagyunk, a befizetések arányában van szavazati joguk az államoknak, és Magyarországnak csekély szavazati joga van, mivel kis ország. "Az IMF-et az alapító levél szerint azért hozták létre, hogy segítse a tagállamok gazdasági növekedését és pénzügyi egyensúlyát, emiatt ez a legjobb intézmény a számunkra, mert Magyarországon jelenleg a gazdasági növekedés a probléma, ennek beindításához van szükségünk a biztonsági hitelkeretre, nem a pénzügyi bizonytalanság miatt" - jelentette ki a kormányfő.
"Meggyőződésünk, elvi álláspontunk, és a kormányprogram is erre épül, hogy az országot abba az állapotba kell hoznunk, hogy biztonságosan hozzájuthasson a pénzeszközökhöz a versenypiacról, amivel aztán működhet. Szükségünk van a biztonsági hitelkeretre" - tette hozzá.
Az IMF-et az érdekli, hogy milyen gazdaságpolitika szükséges ahhoz, hogy vissza tudjuk fizetni a hitelt. Alacsony költségvetési deficitet, az államadósság csökkentését, hosszú távú, stabil szerkezeti reformokat várnak, ebből a szempontból az IMF-nek nincsen a Magyarországétól elkülönült, saját érdeke - véli Orbán.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság a héten jelezte, három törvénnyel kapcsolatban szeretne változtatásokat, a miniszterelnök azt mondta: "ha vannak olyan érvek, amelyek a jogszabály megváltozatása mellett szólnak, meg fogjuk fontolni". Hozzátette: a médiatörvény estében is így járt el a kormány. Orbán egyelőre még csak politikai érveket lát, ám úgy érzi, a jogi vita is egyre tisztább az EB-vel.
A jegybanktörvénnyel kapcsolatban azt mondta: az Európai Unió már sorokoztat fel jogi érveket, "van ahol egyetértünk, van ahol nem".
A 2012-es költségvetési hiánycél hozza azt, amit az unió elvár. A nyolcadikok leszünk ebben az évben a költségvetési hiánymutató szempontjából - mondta Orbán, aki viccesnek tartja, hogy éppen ellenünk folyik a túlzottdeficit-eljárás.
Az államcsőd lebegtetésével kapcsolatban azt mondta: "sajnálom a magyarokat, mert az elmúlt 8-10 év okkal tette őket bizalmatlanná, a hírek össze-vissza csapdosnak, könnyű pánikot kelteni". Kiemelte a csütörtöki államkötvény aukció sikerét, a négyszeres túljegyzést, ami szerinte azt jelenti, hogy a külföldiek szívesen hozzák ide a pénzüket, mert ezt látják a legjobb befektetésnek. "Arra biztatom a magyarokat, hogy higgyenek a külföldi befektetőknek, mert ha nekik megéri, a magyaroknak is megéri befektetni" - tette hozzá.
(HVG nyomán)