Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium a Vas megyei kegyeletsértési ügyben – ezt a tárca közölte pénteken.

A tábori csendőrség jelvénye
A hét elején a nyugat.hu adott hírt arról, hogy egy Vas megyei ember egy aukciós honlapon, a Vaterán olyan tárgyat kínált eladásra, amelyet egy "katona kiásott holttestén talált" Szombathely határában. A tábori csendőri jelvényt az eladó 20 ezer forintos kikiáltási áron kínálta. A jelvény, amelyre négyen licitáltak, végül 31 ezer forintért kelt el - írta a hírportál a vasi sírrabló esetéről, amelyről egy kereskedelmi televíziós csatorna hírműsora is beszámolt.
A honvédelmi tárca pénteken azt közölte: a tábori csendőri jelvényről kiderült, hogy az valószínűleg jogtalanul került az eladó tulajdonába, "hiszen azt egy hősi halált halt katona nyughelyének illetéktelen fölásása közben találták".
Az ügyben a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztályának vezetője, Töll László alezredes feljelentést tett – olvasható a tárca közleményében.
(MTI)