Joav Blum azt kifogásolja, hogy nem szüntették meg a pert, pedig ő elállt a csereszerződéstől.
Pénteken megérkezett a Székesfehérvári Törvényszékre Joav Blum fellebbezése a sukorói telekcsere ügyében; a Magyar Nemzet értesülése szerint az izraeli-magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, illetve a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.
A napilap szombati száma ismerteti, hogy Joav Blum alperes formai és tartalmi okokból sem tartja elfogadhatónak a december 16-án kihirdetett, 280 oldal terjedelmű elsőfokú ítéletet. Ellenérveit abban a fellebbezésben terjesztette elő, amely pénteken érkezett a bíróságra.
Gieszné Boda Orsolya bírósági szóvivő elmondta, az alperes egyebek közt azt kifogásolja, hogy a Fejér Megyei Bíróság - amely január óta a Székesfehérvári Törvényszék nevet viseli - nem szüntette meg a pert, habár jogi képviselői útján Joav Blum az utolsó tárgyaláson bejelentette, eláll a csereszerződéstől. Kifejti a fellebbezés azt is, hogy a pilisi és az albertirsai gyümölcsöst jogszerűen cserélte el az "üzletember" több állami tulajdonú sukorói ingatlanra, hiszen a turisztikai célú beruházás, a kaszinóépítés ugyanúgy közérdekű cél, mint az útépítés.
(MN)