A Magyar Nemzet információi szerint a miniszterelnök képtelenségnek nevezte az arányos adórendszer megváltoztatását.
A lap úgy tudja: Orbán Viktor az elmúlt napok egyik kormányülésén beszélt erről, és azt is hangsúlyozta: azért sem várható az egykulcsos adórendszer módosítása, mert az Európai Unió több tagállamában is hasonló rendszer működik.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetnek szintén hasonló véleményt fogalmazott meg, mint mondta: 99,9 százalék, hogy marad az egykulcsos személyi jövedelemadó.
Giró-Szász András kormányszóvivő a héten arról beszélt: nincs hivatalos előfeltételük az IMF-fel és az Európai Bizottsággal a tárgyalásoknak, az egykulcsos adórendszer megszüntetése mint feltétel az unióban fel sem merült, az IMF pedig az elmúlt 2-3 évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja.
(InfoRádió)