A 2011-es év egészét tekintve a Jobbik az év nyertese, különösen a fiatalok körében. A teljes választókorú népességen belül a Jobbik 2011 utolsó negyedévére lényegében beérte a második helyezett MSZP-t, a fiatalok körében pedig egyértelműen a második helyre került azáltal, hogy a 37 év alatti szavazók közel harmada szavazna rájuk - áll a Tárki elemzésében.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a 18 éves és idősebb magyar lakosság pártpreferenciáját. A tavalyi havi kutatások eredményeit együtt elemezve 2011 négy évnegyedében az látható, hogy az év során a kormányzó Fidesz-KDNP elvesztette szimpatizánsainak harmadát. Ezalatt az MSZP megőrizte ugyan a második legnépszerűbb párt státuszát, de csak éppen hogy, mivel a Jobbik népszerűsége erősen megközelítette az MSZP-ét. Eközben az LMP túlélt.
Ha mindezt a fiatal szavazók között vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy a Fidesz-KDNP esetében a 37 év alatti választók körében a csökkenés, az LMP esetében a változatlanság trendje és értéke azonos a teljes mintában tapasztalttal, azaz a fiatal szavazók pártszimpátiájának alakulása nem tér el az idősebbekétől a legnagyobb és a legkisebb támogatottságú parlamenti párt esetében. Az MSZP szimpatizánsainak aránya is nagyjából stabil a vizsgált időszakban, de a támogatottság szintje az összes választó körében sokkal magasabb, mint a 37 év alattiak körében. Ugyanakkor a Jobbik szimpatizánsainak tábora a 18-37 évesek között sokkal gyorsabban nő, mint a teljes népességben. Ennek tudható be, hogy a választásra jogosult fiatalok között a Jobbik sokkal népszerűbb, mint az MSZP.

A pártok szimpatizánsainak aránya az összes és a 18-37 év közötti, pártszimpátiával rendelkező válaszadók körében negyedévenként (2011, %)
A 37 év alatti választók körében a pártok szimpatizánsainak társadalmi összetétele sok tekintetben eltérő, amelyek közül most a vallásossággal és a cigány származással foglalkoztak. A vallásosság megélése kérdésében a 37 év alatti magyar felnőttek körében a legtöbben azzal az állítással értenek egyet, hogy nem, vagy a „maguk módját vallásosak” (38%, illetve 48%). A Jobbik és az LMP hívei körében a legmagasabb a magukat nem vallásosnak vallók aránya, az MSZP szimpatizánsai érzik magukat legnagyobb arányban a „maguk módján vallásosnak”, s az LMP támogatói között vannak a legtöbben, akik nem döntötték el, hogy vallásosak-e.

A pártok szimpatizánsainak vallásossága a 18-37 éves, pártszimpátiával rendelkező választók körében (2011, %)
A 18-37 év közöttiek körében a kérdező megítélése szerint cigány származásúak aránya 11% (szemben a minden 18 év feletti válaszadót lefedő teljes pártszimpatizáns minta 7%-ával), s arányuk az MSZP hívei között a legmagasabb (18%), míg az átlagnál magasabb a Fidesz-KDNP szavazói körében (14%), átlagos az LMP (9%) és nem meglepő módon kiemelkedően alacsony a Jobbik szimpatizánsai között (1%).
(Tárki nyomán)