A Jobbik felháborítónak tartja, hogy az új Nemzeti alaptanterv tartalmi elemeiben - preambulumával szemben - nem a hazafias felfogást közvetíti a diákoknak, hiszen például kötelező tananyag lesz a Prohászka Ottokár püspök szobrát ledöntő, magyarellenes Faludy György, ám többek közt egyik legnagyobb erdélyi írónk, Wass Albert neve nem is szerepel a központi elvárások között - írta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője és Oktatási Kabinetének elnöke, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Dúró Dóra szerint a Fidesz minden, a hazafias nevelést hangoztató kommunikációja ellenére nem szakít az eddig uralkodó liberális felfogással, és például a magyarság őstörténete elhanyagolható szerepet kap a történelemórákon, ellenben a cigányság történetéről mindenkinek tanulnia kell majd. A nemzeti radikális párt szerint a kormány említésre méltónak sem tartja a Szent Korona-tan eszmeiségét, míg az egypárti Alaptörvényt kötelező tananyaggá teszi. A világháborúk történetének tanításakor is az ún. holokausztot emelik ki külön témaként, míg például a délvidéki magyarirtást vagy a Rongyos Gárdát nem említik.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kormányra kerülése esetén sürgősen szakít a hamis történelemtanítással, magyarságunk megőrzése és identitásunk erősítése céljából a nemzet pozitív példáit fogja közvetíteni a jövő generációnak - zárul a közlemény.
(Kuruc.info)