A kormány elfogadta a dizájner drogokról szóló rendeletet, de a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint a közzététellel még meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését. A rendelet az eredeti tervek szerint március 1-jén lépett volna hatályba.
A tárca közölte: a kormány a rendelettervezetet elfogadta, azonban a hivatalos közzététellel meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését a sürgősséggel bejelentett notifikációs eljárásra. A sürgősség elfogadásáról várhatóan március közepéig kap a minisztérium visszajelzést - áll a közleményben.
A minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága januárban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia új - már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó - úgynevezett C listája, amely a tervek szerint márciustól lesz hatályos.
Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek nyilatkozva akkor üdvözölte a szakma által régóta várt jegyzék elkészültét. Véleménye szerint a C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.
(MTI)